Ezt nagyon régen álmodtam. Körülbelül 6 éves lehettem. Már nem emlékszem mit csináltam aznap, miért voltam szomorú, esetleg vidám, de az álmot életem során még kétszer láttam, így egész jól emlékszem rá. Az a furcsa, hogy legközelebb 10 évesen találkoztam újra ezzel az álommal, aztán legközelebb 11-12 lehettem.
Az álmomban egy kislány futott keresztül, egy gyönyörű városon, a szüleivel együtt. A város elől menekültek, ami rájuk akart dőlni. Először azt hittem, hogy én vagyok a kislány akit látok, de késöbb rájöttem, hogy még csak nem is hasonlít rám. A város teljesen üres volt. Csak a kislány futott és húzta maga után a szüleit. Egy idő után nem futhattak tovább, mert egy aluljáróhoz értek. Az aluljáróban egy színes manó vigyorgott kárörvendően. Egyértelmű volt, hogy ez az egész az ő műve. A kislányt hívta. Azt mondta neki, hogy tudhatta volna, hogy előbb utóbb ez történik a városával, és hogy csak úgy tudja megmenteni a szüleit, ha lemegy hozzá. A kislány könyörgött neki, hogy ne tegye, hogy hagyja őket békén. A manó szemeiben tűz égett. A talpa alatt is tűz gyulladt. Innen előbújt egy újabb színes manó. De ez a manó nem volt gonosz. Arra kérte a nagyobb manót (akiről kiderült, hogy a kisebb apja), hagyja békén a kislányt. De a gonosz manó szóra sem méltatta. Ekkor a kismanó elindult felfelé az aluljárón. De a lépcsőből egyszerre csúszda lett ami a végtelen lángtengerbe vezetett.
A kismanó kétségbeesetten kiabált segítségért, miközben a korlátba kapaszkodott, de alig bírta tartani magát. A kislány elindult lefelé a korlátba kapaszkodva. hogy segíthessen a kismanón, de megcsúszott és csak a kismanó lábába tudott kapaszkodni...mindketten leestek...és felébredtem.
/Írtam valamikor 2005-ben/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése