Írói kihívás

 Halihó, alkotásra hajlamos olvasók! :O)

Érdekes levelet kaptam a héten. Konkrétan, egy írói kihívásról. Izgalmasnak találtam és úgy döntöttem, nevezek. Egyelőre kevés a jelentkező, ezért is vetemedem arra, hogy reklámozzam. Szóval, mindenkit bíztatok akiben egy vékonyka írói véna lüktet, legalább olvassa itt el, pontosan miről is van szó.

 "Ez a kihívás lehetőséget biztosít arra, hogy a résztvevő írók kipróbálják, mennyire képesek kész karakterekkel és szituációval dolgozni. Ugyanúgy játszaniuk kell majd a karaktereikkel, mint a festőnek a színekkel. A megkötések nagymértékben korlátozzák az írókat, éppen ezért érdekes, hogy ki hogyan boldogul a helyzettel. 

 A játék lényege egyszerű: a versenyzők két csapatra oszlanak. Akik a kék csapatot választják, azoknak a nyugalomból kell konfliktust teremteniük. Akik pedig a piros csapat mellett döntenek, azoknak a veszekedésből kell békét varázsolniuk. A történeteknek kizárólag két szereplője lehet, egy (hetero) szerelmespár, akiknek a karaktere adott, de a háttértörténetüket, és hogy hogyan kerültek a megadott szituációba, az írónak kell kitalálnia. A csapatot és a karakterpárt mindenki magának választja, de a párt (nyolc különböző közül, amiket előzetesen sorsolással állítok össze) csak a jelentkezés lezárta után, a kihirdetést követően, ami a fórumon lesz egy kijelölt időpontban.

A kész műnek legalább 2500 szavasnak kell lennie, ami körülbelül 4 Word oldalnak felel meg, szimpla sorközzel és 12-es Times New Roman betűmérettel, amit 31 nappal a párok kiválasztását követően kell beküldeni.

A kihívás névtelenül zajlik, a résztvevők kilétét csak az eredményhirdetéskor fedem fel."

 Ha valakinek felcsigázta az érdeklődését, további információkat a szabályokról és a jelentkezésről a http://www.jatekaszinekkel.

gportal.hu oldalon találhat.

Helyzetjelentés - Most már meggyógyulhatnék!

 Egy újabb délelőttöt szartam el. Nem képletesen, hanem szó szerint. Ideje lenne valami olyan antibiotikumot kifejleszteni, ami csak a problémás terület bacijait nyírja ki. Így mondjuk, torokgyulladás esetén - khm -  teszem azt, szerencsétlen bélbaktériumaimank adhatnék amnesztiát. Egy csomó klotyópapírt lehetne vele spórolni! Bár, az akciós szórólapok és limonádé újságok forgalmazói tuti sikítozva kampányolnának az új gyógyír ellen. Elvégre a mosdón kívül - a környéken legalábbis - senki nem olvassa antintellektuális papírkáikat. Szar ügy.

Amikor az ezredik vámpíros plakát pislogott szembe...

 ...akkor erős kényszert éreztem, hogy sikítva veregessem a fejemet a falba. Ám miután ez elmúlt betonkemény elhatározásként ágyazódott kobakomba a gonoszdi ötlet: életemben először és utoljára én is megírom a vámpíros sztorim. Meg is tettem. Jó szórakozást hozzá mindenkinek, aki ide téved :O)

Búcsúzom

 Lejöttem apához a Zalai házba. "Öreg hiba volt" - gondoltam eddig minden látogatás végén. Hiszen mindig balhé lett a vége. Ez a látogatás kivétel. Most tartottam a számat és uralkodtam az indulataimon. Mégsem jobb érzés.

Azt hiszem már két éve, hogy legutóbb itt jártam. És első ránézésre semmi sem változott. A nő, a két gyerekével még mindig itt van. Az egykor nekem ígért szoba továbbra is a kissrác lakhelye, aki ugyanolyan foci és számítógépbuzi, mint volt. A lány továbbra is pipi-szerű, hiába múlt el tizennyolc. Bulik, haverok, tűsarkú kiscipők. És mikor azt mondja apámnak, hogy "Feri bácsi" ugyanúgy kiráz a hideg, mint régen.

A változást a nőn láttam meg először. Fura, mert igazából már nem is emlékeztem az arcára. Olyan öregnek tűnik apához képest. (Pedig a festett haján nem látszik, hogy őszülne.) Mégis: az egész fellépése inkább emlékeztet egy nagymamájéra, semmint egy középkorú nőére... Ez volt az első nyom, aztán integetni kezdett a többi is. Az ágyam támlája félig leszakadt, az emeleti szoba szekrényeit lecserélték, a könyvek (amíg eddig sem fértek el) mintha osztódással szaporodtak volna, a pince konditeremmé változott, a kertitóba szökőkút került, a hátsó kaput (kedvenc menekülési útvonalamat) lelakatolták...

A felismerés zuhanó betontömbként vágott fejbe: ez a hely már egy kicsit sem lehet az otthonom. Semmi keresnivalóm itt. Ebben a házban, ha nem is boldog, de egy család él. Az öcsém beleillik, de én sehogyansem. Pedig megfordult a fejemben, hogyha apa egyszer kimondaná, hogy szereti ezt a nőt és tényleg vele akar élni, vagy csak egyszerűen boldognak látnám, akkor rábólintanék és mindent besöpörnék a szőnyeg alá... Most rájöttem, hogy képtelen lennék rá.

Egy kicsit lemenekültem a kertbe, a cseresznyefa alá. A hatalmas fák élénkzöld leveleit és a békésen hullámzó mezőt bámulva született az elhatározás: többet nem jövök ide. Ez az utolsó látogatásom. Egyszerűen túl fájdalmas ilyen közelről látnom őket. Ha lenne következő, akkor nem tudnám megállni, hogy elbőgjem magam. És annak nem lenne az égvilágon semmi, de semmi értelme.

Tévelygő és a jóga

                Leva lehunyja szemét, ellazítja tagjait. A lámpa fénye zavarja, de a gyertyaillatot és a halk zenét szívesen fogadja tudatába. Aztán meghallja az oktató hangját. A hatvanas, fitt nénike orgánuma se nem sejtelmes, se nem duruzsoló. Hangos, határozott, zavaró. Könnyebb lenne lemenni alfába, ha nem dumálna folyton. Sebaj, Leva követi utasításait. Amennyire tőle telik. Csukott szem, laza tagok. Azt kéne éreznie, hogy lebeg. Gondolatban elfancsalodik. Ez nem stimm. Ólomsúlyúnak érzékeli minden tagját. Aha, most közli a jóga-guru, hogy az is jó, ha úgy találja, a földbe préselődve létezik. A sportos nagymami felszólítja a csoport tagjait, hogy hagyják el testüket. Távolodjanak maguktól, induljanak sétára. Leva átmegy Tévelygőbe és elröhinti magát.

Megint hétfő

 Egy katona kérdezi a barátjától:

- Mondd, mivel lehetne a kimenő ruhámból kivenni ezt a csúnya foltot?

- Látszik, hogy újonc vagy. Szerezzél valahonnan öt üveg sört.

- A sör ilyen jó folttisztító?

- Ki beszél itt folttisztításról? A sört a ruharaktárosának adod, és rögtön kapsz új kimenő ruhát.

Ki a hibás?

 Érdekes dologra bukkantam az íróasztalom egy eldugott sarkában: egy gyűrött, összefirkált füzetlapra. Rajta gyermeki gyöngybetűkkel írt fogalmazás. Az öcsém első büntetődolgozata. Azé a fiúé, akinek ma alig lehet kibogarászni a macskakaparását, aki azt, hogy "Te jössz!" egybe írja, akit manapság, nagyjából lószar sem érdekel. Majd kinövi - ezt hajtogatják. Bár lassan a leglelkesebb támogatói is kezdenek ebben kétkedni. Létezik az a fafejűség amit az ember már nem tud kinőni.

Mikor ezt a fogalmazást írta, már akkor is rosszcsont volt. De szükségszerűen durvult el ennyire a helyzet? Azt hiszem erre nincs válasz. Azért a fogalmazást bemásolom ide. Nem javítok bele semmit. Egy tízéves kisfiú műve, amiben arról kellett tájékoztatnia a tanárt, hogy mit keresett az iskolai, nagy szekrényben: