Érdekes dologra bukkantam az íróasztalom egy eldugott sarkában: egy gyűrött, összefirkált füzetlapra. Rajta gyermeki gyöngybetűkkel írt fogalmazás. Az öcsém első büntetődolgozata. Azé a fiúé, akinek ma alig lehet kibogarászni a macskakaparását, aki azt, hogy "Te jössz!" egybe írja, akit manapság, nagyjából lószar sem érdekel. Majd kinövi - ezt hajtogatják. Bár lassan a leglelkesebb támogatói is kezdenek ebben kétkedni. Létezik az a fafejűség amit az ember már nem tud kinőni.
Mikor ezt a fogalmazást írta, már akkor is rosszcsont volt. De szükségszerűen durvult el ennyire a helyzet? Azt hiszem erre nincs válasz. Azért a fogalmazást bemásolom ide. Nem javítok bele semmit. Egy tízéves kisfiú műve, amiben arról kellett tájékoztatnia a tanárt, hogy mit keresett az iskolai, nagy szekrényben:
A szekrényeket általában fából készítik. Ruhákat, játékokat, dísztárgyakat, hangszereket szoktak bennük tartani. Én ennek ellenére mégis belekerültem, de erről majd később. A szekrényeket díszíteni is szokták. Festéssel, mintákkal, matricákkal, poszterekkel. A szekrények minden házban megtalálhatok. Készítésük sok időt igényel, és nagyon jó kezű embert.
Most elmesélem hogy kerültem én a szekrénybe. Ez egy iskolai szekrény volt nem volt rajta lakat és nem tároltak benne semmit. A ajtaja nyitva volt, és ahogy mentem belebotlottam. Péter elkezte befelé nyomni az ajtót én odatettem a lábam így nem tudta rendesen becsukni.
- Vedd el a lábad! - mondta Péter.
- Nem mert benyomod az ajtót nem tudok kimenni és ha jön Marika néni bűntetést kapok! válaszoltam én.
- Majd szólok ha jön! hangzott újra Péter mondata
Aztán berúgta a lábam és ezekkel az utolsó szavakkal elszakadtam a külvilágtól.
De egy perccel a bezárás után sustorgást hallottam.
"Jön Marika néni, jön Marika néni!"
Elengedték az ajtót, mikor újra megláttam a nagy világot Marika néni állt előttem.
- Hozd az ellenörződet, Bence!
Elindultam erte az osztályba. Hát igazam volt mégiscsak bűntetést kaptam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése