A fal másik oldalán
Taugala csomagolt. Kívülről teljesen kiegyensúlyozott, előkelő fiatal hölgynek tűnt, viszont belül forrt benne az indulat. Legszívesebben ordítva tiltakozott volna a költözködés ellen, de egyrészt nem volt kivel, másrészt nem szerette kimutatni az érzéseit. Gondosan az utazóládájába hajtogatott két hófehér, ezüstmintával szegélyezett tógát, majd füle mögé tűrte elszabadult, világosbarna tincseit. Mélázva kibámult a nyitott ablakon.
A kertben tombolt a hőség. Taugala épp az ilyen napokat szerette. Mikor a szikrázó napsütés elől mindenki az iskola, vagy a kollégium enyhet adó, vastag falai közé menekült. Ilyenkor övé volt az egész kert. Ha meleg volt, gyakran rótta a köröket végeláthatatlanul az oszlopcsarnok kerengőjében. Bármennyire is szerette volna, ezen a napon nem csatangolhatott szűkre szabott vadonjában. Csomagolnia kellett.
