Érdekes dologra bukkantam az íróasztalom egy eldugott sarkában: egy gyűrött, összefirkált füzetlapra. Rajta gyermeki gyöngybetűkkel írt fogalmazás. Az öcsém első büntetődolgozata. Azé a fiúé, akinek ma alig lehet kibogarászni a macskakaparását, aki azt, hogy "Te jössz!" egybe írja, akit manapság, nagyjából lószar sem érdekel. Majd kinövi - ezt hajtogatják. Bár lassan a leglelkesebb támogatói is kezdenek ebben kétkedni. Létezik az a fafejűség amit az ember már nem tud kinőni.
Mikor ezt a fogalmazást írta, már akkor is rosszcsont volt. De szükségszerűen durvult el ennyire a helyzet? Azt hiszem erre nincs válasz. Azért a fogalmazást bemásolom ide. Nem javítok bele semmit. Egy tízéves kisfiú műve, amiben arról kellett tájékoztatnia a tanárt, hogy mit keresett az iskolai, nagy szekrényben:
