2013. április 21., vasárnap

Sárkánymozaik 2. rész


Másnap reggel Mallath elgémberedve ébredt, ruháját izzadság és hajnali harmat tette nyirkossá, mégis örült. A keresés fele annyira sem volt kimerítő, mint számított rá. Mallath nem volt igazi varázsló, alig két évet töltött gyerekfejjel a calaasisai csatamágus-képzőben, aztán néhány félresikerült vizsga után elment a kedve az egésztől. Az alapokat azonban keményen a fejébe verték, így az egyszerűbb, vagy jól begyakorolt bűbájokkal elboldogult. Az utazással töltött évek során gyakran keresett élő és élettelen dolgokat mágia segítségével, így biztosra vette, hogy a gyémántsárkányt is meg tudja találni, de azt álmában sem hitte volna, hogy a kis bestia így fog lüktetni a sötétben. Szerencséje volt, megint.
             Az éjjel a sziget leereszkedett a felhők alá, ledobta magáról köddunyháját, de a Nap nem sütött ki: ő a felhők fölött maradt, ezért a kalandor sietősen átvette nyirkos ingét, magára kanyarította úti köpenyét, aztán nagyot füttyentett lovának, aki az éjjel végül eltépte kötőfékét, és a tágas, harmatos mező túloldalán legelészett éppen.
             - Jól van, semmi baj - lapogatta meg a még mindig zavart, gyanakvó állat oldalát Mallath, mielőtt felnyergelte. - Holnap hazamegyünk, gazdag kincsekkel megpakolva. Annyi almát és dinnyét kapsz majd, hogy egy hét alatt sem bírod elropogtatni. - A ló valamelyest megnyugodott gazdája dallamos hangját hallva, és az is segített, hogy most már legalább belőle nem áradt mágia.
             A kalandor fellendült a nyeregbe, tájékozódott, aztán ügetve indult meg a legközelebbi térkapu felé.

2013. április 20., szombat

Sárkánymozaik 1. rész


Kétrészes fantasy novella, vagy valami olyasmi. Jó olvasást!

Sárkánymozaik

Dael sajgó tagokkal tért magához valahol a sötétben. A levegő némán remegett a hőtől, a lány orrát pedig fanyarú füstszag csavarta. Fogalma sem volt róla, hogy hol lehet. Megpróbált felülni, de szinte azonnal lefejelt egy szenes gerendát, így rögvest visszahanyatlott, és hangosan szitkozódva megdörzsölte fájó homlokát. Már emlékezett. Itt szálltak meg Burttel előző este, aztán… igen, aztán a Gőzös Kiskacsához címzett fogadó étkezőjében kitört a balhé, meg néhány üveg. Felborult egy olajlámpás, és a verekedő barmok között tétova lángok keltek táncra, módszeresen felzabálva a helyet. Itt volt most: a Gőzös Kiskacsában. Az épületből nem sok maradt, csak néhány fekete, helyenként még parázsló gerenda.
             Dael a fémveretes bárpult alatt hevert, és remélte, hogy Burt hozzá hasonlóan túlélte az esti csetepatét, mert saját kezűleg akarta megfojtani. Bosszúsan, zsibbadt tagokkal kepesztett ki a romok alól.
             - Burt! - kiáltotta, de nem érkezett válasz. - Burt, te címeres ökör! Hol a jó francba vagy?

2013. április 15., hétfő

Én és a skizóm


Mindig minden velem történik, ő meg kiforgatja. Én esem le a lépcsőről, a lóról, a falról… ő meg elmeséli, hogy tigrisbukfencezett, indiánként lógott egy lóról, megcsúszott a lába a Mount Everestre mászva, de azért köszöni, jól van. Én vagyok, aki a tepsibe ragadt tortából somlóit gyárt, aki a koncerten félrefújja a szólóját, ő meg leírja, hogy improvizálni támadt kedve. Én vagyok az, aki tanul, gürcöl, mosogat, ő meg, aki oldalba bök, és azt súgja: mi van, ha ma elmarad? Én pedig nem csapom agyon, hagyom, had éljen és meséljen. Nélküle az élet fásult lenne, unalom. Ha néha hazudik is, attól én még az igazat mondom. Így azt is elárulom, időnként szerepet cserélünk. Ilyenkor ő egész nap futóbolondként szaladgál, beszól, kiszól, mindent összefirkál, én pedig, ha netán otthon kérdik, mi volt? Ennyit felelek: csak a szokásos.

2013. március 18., hétfő

Hét: vége, avagy esik a hó nagy csomókban


Március 14. délután: döcögök Pest felé és örülök a fejemnek, hogy elmarad a drami, mert este nyolctól lenne, és már most esik a hó, meg egyébként is mosott rongybábunak érzem magam. Még beugrok a könyvtárba, visszadobom a tonnás olvasmányokat, aztán irány a Népliget. Persze, Anyát megcsörgetem, hogy indulok hazafelé, ő meg a lelkemre köti, hogy azért tájékozódjam, indul-e egyáltalán busz, mert leesik egy kis hó, és a közlekedés máris tömör gyönyör. Tájékozódom: a busz beáll, a sofőr hagyja, hogy felszálljunk, a hangosbemondó a szokásos szöveget nyomja: Tájékoztatjuk Tisztelt Utasainkat, hogy autóbuszjárat indul tizenhat óra, negyvenöt perckor Veszprém, Ajka útirányon át Devecserbe a tízes kocsiállásról (vagy valami hasonló). Az autópálya járható. És miért ne lenne az? Ha Csolnokról be bírtam menni Piliscsabára, órákkal később pedig Piliscsabáról Budapestre, mi baj lehetne? A busz megtelik, elindul, és pedig szokás szerint elalszom és hopp... megállunk, én pedig magamhoz térek. Valahol vagyunk. Már nem Pesten, a szalagkorlát nagyon autópálya gyanús. Állunk és várunk. Baleset, mi más lehetne. Néha gurulunk néhány métert, de főként várunk. Balesetet, mentőket, tűzoltókat nem látni, csak végtelen kocsisort. Pedig biztos, hogy a mi oldalunkon lehet valami, mert az autópálya másik fele szinte üres. Néha elsuhan egy-egy kocsi, szóval Pest felé zavartalan a közlekedés.

2013. március 15., péntek

Bence művész úr

Ő az öcsém. Még nem profi, alig egy éve kezdett énekelni, de szerintem már most nagyon jó, szorgalmas és gyorsan fejlődik. Hallgassátok, ha egy kis rock&rollra fáj a fogatok. :O)

Lakatos Bence - Mondd kis kócos

Lakatos Bence - Te vagy a játékom

Ez nem csak Bence, itt Vincze Kittivel énekel, egy szintén tehetséges fiatallal. Ők, és Tóth Dalma alkotják az Elvito Ének és Táncegyüttest. Ha netán valaki falunapot, fesztivált, családi napot, vagy esetleg vállalati rendezvényt szervez, és még hiányzik egy műsorszám, hívja őket nyugodtan, megállják a helyüket. :O) Facebookon bárki felveheti velük a kapcsolatot. Szóljon a dal:

Vincze Kitti és Lakatos Bence - Féltelek

2013. március 13., szerda

L. D. a gyilkos - második verzió


Nyomott délután volt. A Nap belegabalyodott egy felhődunyhába, így Bazsival kénytelenek voltunk lámpát kapcsolni, pedig a konyhaablak nyugatra nézett. Vizsgára készültünk, kevés sikerrel. Az agyunkban is sötét felhők gomolyogtak. Húszpercnyi meddő próbálkozás után feladtuk, és inkább rákerestünk a How I met your mother legújabb részére. A letöltés már elindult, mikor valami hatalmasat csattant az emeleten. Mintha valaki bevágott volna egy ajtót vagy ilyesmi. Összenéztünk.
                - Timi még órán van, nem? - kérdeztem.
                - Asszem - bólintott Bazsi.
                - Akkor lehet, hogy valaki épp kirámolja az emeletet.
                - Lehet, de valószínűbb, hogy a szobaajtó volt.
                - Melyik?
                - Az enyém. Babot ebédeltem.
                - Gusztustalan vagy. Körbefingod a szobád, és nyitva hagyod az ajtód?
                - Gondoltam, had szellőzzön - rántott vállat Bazsi, én meg bepipultam.
                - Bassszus, ennyire nem lehetsz hülye! Így is rohadt magas a rezsi, te meg kereszthuzatod csinálsz.
                - Csak egy fél órára.
                Felálltam és elindultam a lépcső felé.
                - Nyugi van! - szólt utánam Bazsi. - Lejött a rész, és egyébként is, most már csak az én szobámban szaladgál a szél, annak meg rohadtul nem árt.
                - Aha, marhára. Ömlik a hideg az emeletről - dohogtam, és felhúztam a pulcsim cipzárját. Felnéztem, és elgondolkodtam. Bazsi jégveremmé változtatta a szobáinkat, és? A fűtést nem csavarhattam fel, mert az életben nem fizetjük ki, és már amúgy is becsukta magát az a nyamvadt ajtó. Inkább visszaültem a laptop elé. Bazsi elindította a lejátszást.

                - Hé! - Timi dübörgött le a lépcsőn magas sarkú kiscsizmában, piros kabátban, hullasápadt arccal.
                - Mi az, szellemet láttál? - kérdeztem, míg Bazsi lestoppolta a filmet.
                - Basszátok meg, egy fickó meg akart késelni.

2013. március 8., péntek

Egyperces, házinak


L. D. a gyilkos

Nyomott délután volt. A Nap belegabalyodott egy felhődunyhába, így Bazsival kénytelenek voltunk lámpát kapcsolni még a konyhában is, pedig ott az ablak nyugatra nézett. Vizsgára készültünk, kevés sikerrel. Az agyunkban is sötét felhők gomolyogtak. Húszpercnyi meddő próbálkozás után feladtuk, és inkább rákerestünk a How I met your mother legújabb részére. A letöltés már elindult, mikor valamit hallottunk az emeletről. Mintha valaki bevágott volna egy ajtót. Összenéztünk.

- Te! Timi még órán van, nem? - kérdeztem.

- De! - bólintott Bazsi.

- Akkor lehet, hogy valaki épp kirámolja az emeletet.

- Lehet, de valószínűbb, hogy a szobaajtó volt.

- Melyik?

2013. március 6., szerda

Túró rudit a családnak!

Előzmény

Petra szakított a barátjával, két utcával odébb pedig Gáspár hősies ígéretet tett a feleségének, ha legközelebb vásárol, akkor túró rudit is vesz a gyerekeknek, de csak ha akciós.

A történet

Egy túró rudi közömbösen gubbasztott a nekeresdi Tesco hűtőpultjában egészen addig, amíg Tomika meg nem ragadta és zsebre nem vágta, mialatt a szülei a zöldségek között válogattak. A túró rudi jobban örült volna, ha annak a majdnem kopasz, idősödő úrnak a kosarába kerül, aki kicsit korábban majdnem tíz percig szobrozott a hűtőpult előtt, de sajna nem szólhatott bele a dologba. Kényelmetlenül, magában fortyogva járta körbe az üzletet Tomikával, aki időnként jól megszorongatta, hogy biztos legyen benne, még mindig a zsebében van szerzeménye. A Tesco előtt, verőfényes napsütésben Tomika előhúzta zsebéből a túró rudit, és csalódottan tapasztalta, hogy az, a sok szorongatástól megolvadt és kilapult. Szomorúan egy szárazjég dombocskára hajította a már cseppet sem étvágygerjesztő nasit. Másnap reggel Juli és kislánya, Mancika az óvodába menet megálltak a nekeresdi Tescónál, mert otthon elfogyott a juice, és Mancika nem volt hajlandó óvodába menni juice nélkül. Míg Juli egy százas után kotorászott a pénztárcájában, Mancika felvette a kicsit nyomott túró rudit a szárazjég kupacról, kibontotta és befalta, de úgy, hogy az egész képe maszatos lett. Az óvodában Tomika kinevette Mancikát amiért körbe csokis a szája, erre Mancika térden rúgta Tomikát. Az óvónéni mindkettőjüket sarokba állította. Délután egy elborult férfi - akit Péternek hívtak - betört az óvodába, és túszul ejtette Tomika és Mancika csoportját, mert az óvónéni (Petra) a múlthéten szakított vele, és a világért sem akarta visszafogadni. Az óvoda igazgatója értesítette a rendőrséget, akik azonnal útnak indítottak egy osztagot. Az osztag vezetője az a háromnegyed részt kopasz, középkorú férfi volt, aki előző nap annyit vacillált a túró rudikat nézegetve, és egyébként az apja után őt is Gáspárnak keresztelték. Míg Gáspár azon rágódott, hogy miként szabadíthatná ki a túszul ejtett óvodásokat és a valószínűleg halálra rémült óvónőt, Tomika lábikrán harapta az elborult elméjű Pétert, egyrészt azért, mert az egy pisztollyal fenyegette  az óvónénit, másrészt, mert Mancikát nem haraphatta meg, mert akkor megint a sarokba kellett volna állnia. Péter elejtette a fegyvert és felüvöltött. Petra és a gyerekek kaptak az alkalmon, és a magányos túszejtőre vetették magukat. Mire Gáspár rászánta magát, hogy osztagával megrohamozza a Napocska csoportot, az óvodások már ájultra püfölték túszejtőjüket egy doboznyi plüssmackóval.

2013. február 21., csütörtök

Dodi és Cicus

Kerékgyártó István: Rükverc című művének egyik novellája, az én ízlésem szerint színpadra gyúrva.


Dodi és Cicus


Szereplők:
Vidra Zsolt - negyvenhárom év körüli férfi
Vidráné - Zsolt anyja
Csapos
Három kocsmatöltelék


1. Jelenet
Falusi kocsma: A csapos a pultnál könyököl, a sarokban három férfi ül. Vidra be.

VIDRA: Jó napot.
A csapos biccent.
VIDRA: Egy deci rumot!
A csapos kitölti az italt, közben kérdez.
CSAPOS: Magát mi szél hozta?
VIDRA: Az anyámat jöttem látogatni.
CSAPOS: Aztán ki a maga anyja?
VIDRA: A Vidráné.
CSAPOS: Ja, az a városi asszony?
VIDRA: Tíz éve itt él.
CSAPOS: Az itt semmi. Az a kalapos a sarokban tizenkét éve itt ül, és vagy harminc éve lakik a faluban, mégis gyüttment. Igaz, Pinterics?
Pinterics bólint, Vidra megissza a rumot.
VIDRA: Adjon még egyet!
CSAPOS: Nagy felhajtás egy rövid látogatás miatt.
VIDRA: A polgármester hívott telefonon. Anyámat harmadik napja nem látták a vegyesboltban.
CSAPOS: Telefonja nincs az anyjának?
VIDRA: Nem vette fel.
CSAPOS: Az kemény dió.
Hallgatnak, a csapos kitölt még egy decit.
CSAPOS: Hallottam egyszer, hogy meghalt egy nő a lakásában, és a macskája enni kezdte a holttestét.
VIDRA: Még jó, hogy anyámnak nincs macskája. Kutyája van csak, de egy kutya, főleg a Dodi, csak ülne mellette, inkább maga is éhen döglene, de nem enne a gazdájából.
PULTOS: A kutyák már csak ilyenek.
VIDRA: Azért adjon még egyet.
Vidra megint iszik, a csapos visszakönyököl a pultra.
VIDRA: Viszontlátásra.
CSAPOS: Viszontlátásra.
Vidra el, a három férfi a sarokban továbbra sem mozdul.

2013. február 19., kedd

Katonás esték

A hetem felét a Katonában töltöttem. Jó, ez enyhe túlzás, de tény, hogy sokat ücsörögtem a Kantinban, csütörtökön Nordostot, szombaton Színházcsinálókat néztem, pénteken pedig Radnai Annamáriával beszélgettünk a klubos foglalkozáson. Szóval nem unatkoztam. Most jöjjön egy rövid, személyes, elfogult  beszámoló.

Forgács Péter: Nordost

A téma durva. 2002-ben tizenkét éves voltam, és a latin ragozás, a matek házim meg a fagottozás körül jártak a gondolataim. Aktuálpolitikáról zéró fogalmam volt, és Csecsenföldről is annyit tudtam, hogy ott lövöldöznek valamiért. Így a 2002. októberi moszkvai túszdráma most rázott meg igazán, ugyanis erről szól a Nordost: negyvenkét csecsen terrorista félbeszakította az éppen futó Nordost című musicalt és túszul ejtettek  850 embert. Ebből 130 nem élhette meg a harmadik nap végét. Most, hogy ezt gépelem - négy nappal az előadás után - még mindig érzem azt a lüktető feszültséget, ami a színházban telepedett a nyakamra. Nem volt mozgalmas előadás: három nő, három nagyszerű színásznő ült egy elhagyatott nézőtéren és mesélt. Pálmai Anna mint csecsen terrorista, Fullajtár Andrea mint a mentésben résztvevő orvos, és Bodnár Erika színházban rekedt túszként számol be a történtekről. Nem mozgalmas, de nem is kell ide semmi csinnadratta.  Torsten Buchsteiner szövege magyarul is működik, élővé teszi a színészek mondandóját játékát, hála Török Tamara ügyes fordításának. Mindenkinek ajánlom, aki valami nagyszerűt akar látni, érezni és akad másfél szabad órája.

Színházcsinálók - A Katona és a Krétakör közös sorozata.

Beszélgetéssorozat a magyar színház jelenéről, jövőjéről... Az első beszélgetés most szombaton volt, ott voltam, bár a vége előtt kicsivel le kellett lépnem, mert ment az utolsó buszom. Hát jó hosszú volt. Schilling Árpád, a beszélgetés moderátora, egy másfél-kétórás csevejt ígért, de nem tudta mederben tartani a beszélgetést, így az csöppet elhúzódott. Egyébként nagyon érdekesnek találtam. Székely Gábor és Zsámbéki Gábor is hangulatos kis anekdotákat meséltek, hogy mi megsejthessünk valamit abból, milyen is volt a színház, mikor még ők voltak fiatalok. Igen, és talán itt a bibi. Döntőrészt a múltról beszéltek, meg egy kicsit a jelenről, de a jövő... ködbe burkolózik. Túl sok az állandó változó. Akármilyen is lesz a jövő színháza, azt már nem ők fogják csinálni. És egyébként is, kik csinálják a színházat? Schilling a két nagy öreg után Fodor Tamással, Jeles Andrással, Kovalik Balázzsal, Mohácsi Jánossal, Zsótér Sándorral, Bodó Viktorral, Mundruczó Kornéllal és Pintér Bélával fog beszélgetni. Mindannyian rendezők, igazgatók. Persze, Schilling elmondta, hogy a lista nem teljes, és szubjektív, de akkor is. Egy "Színházcsinálók" cím furcsán mutat így, hogy a meghívottak között nincs sem dramaturg, sem színész. Pedig ők is szerves részei a nagy egésznek. Próbáljon meg valaki csak rendezőkkel színházat csinálni. Ez már így is kicsit gáz, de azért hozzá kell adni még egy löketet: a meghívottak között nincs egyetlen nő sem, pedig akadna a szebbik nemből is színházcsináló. Például Novák Eszter, Jászai Mari-díjas rendező, Radnóti Zsuzsa, Jászai Mari- és sok más díjas dramaturg, vagy Eszenyi Enikő aki az egyetlen női színházigazgató kicsiny országunkban. Legalább egy nőt meg kellett volna hívni, mert ez így baromi rondán mutat. A folytatást azoknak ajánlom, akik a teljesség igénye nélkül be szeretnének pislantani a kulisszák mögé és/vagy kíváncsiak, hogy középkorú, esetleg idősebb fehér férfiak milyen színházat csinálnak, szeretnének hazánk színpadain.

Katona Klub

Ez itten a személyes rész. Szóval Radnai Annamária dramaturg látogatott el hozzánk (eddig háromszor, de pénteken folyt. köv.), és írtunk, ötleteltünk, főleg a Rükverc (Kerékgyártó István) kapcsán, amit Radnai Annamari dolgozott át színpadra, és már játsszák a Kamrában. Még nem láttam, de rajta van a listámon, a Klubos beszélgetéseknek köszönhetően nem is a végén. Annamari nagyszerű dramaturg és ember. Hihetetlen jó dolgokat mondott, elmesélte milyen nehézségekbe ütközött a regény átdolgozása közben, és humánusan, cseppet sem lekezelően értékelte az általunk írt jeleneteket. Összességében jól sikerültek, persze mindenki vétett kisebb-nagyobb bakikat, de aki nem kockáztat nem is nyer.
Ezek a foglalkozások engem különösen lelkesítettek, hiszen egy életem, egy halálom módon eldöntöttem, hogy felvételizek az SZFE-re, drami szakra. Kemény dió, szinte reménytelen, de Annamarinak sikerült felcsillantania a reményt, hogy hátha, mégis... még úgyis, hogy tök takony, influenza voltam, mikor az én jelenetem került sorra. :)

2013. január 28., hétfő

Óév, Svájc és jégsziporkák

Elröppent 2012, és én ostoba módon ígértem egy beszámolót. Ezt most dióhéjbe csomagolom, igazából nincs túl sok mondandóm róla. Ebben az esztendőben is egyetemre jártam, változatlanul szerelmes voltam és néha hajba kaptam az öcsémmel. A kolit passzoltam és odaköltöztem Gáborhoz, aminek - a buszozást leszámítva - csak fényes oldala van. Már majdnem befejeztem egy idegenvezető-tanfolyamot, és bőszen elhatároztam, ha törik, ha szakad, én bizony színház dramaturg leszek, szóval megkezdtem a felkészülést a felvételire, és emellett bekerültem a Katona József Színház ifjúsági írói csoportjába (röviden: Katona klubos lettem). Mi történt még? Öcsém úgy döntött sztár énekessé edzi magát, és elég jónak hallom, persze még sokat kell gyakorolnia, de vannak olyan dalok, amik tyűha, tényleg ott vannak a toppon. Én kétlakiként sem találtam a dolgaim felét, megint nem volt elég időm írni (a szakdogámat sem), ugyanúgy rühelltem a lengyel nyelvet, mint korábban, és mindennap éreztem, hogy a szerelmi életemen kívül minden romokba készül dőlni körülöttem. Szóval ez az év is Hawai, DJ, Happy volt, aminek az elmúlását az esztergomi bazilika mellől néztük, rengeteg tűzijátékkel spékelve.

*

A másik beszámolni valóm: síelni voltam. Bizony ám, és még csak nem is törtem össze magam. Ez a savognini tényleg jó kis kaland volt.

2013. január 18., péntek

Agyfagyás

A nyelvészekben van valami szépen leplezett szadista hajlam. Az egyik pillanatban tartózkodó mosollyal hallgatnak, a másikban pedig kamionként gázolnak át az emberen nyelvi felsőbbrendűségük teljes tudatában.

2013. január 8., kedd

Fejet a kisbaltába

Teljes, totális üzemzavar, a mai vizsgám valami borzasztóan gáz volt, úgyhogy már fel is iratkoztam a kövi időpontra, mert ha ez, amit képes voltam papírra vetni elég az üdvösséghez, megeszem a fehér sapimat. És még hátravan a holnap: szintén írásbeli, szintén nem szlavisztika, szintén hajhullatós. Az igazság az, hogy rádöbbenten, teljesen fölöslegesen tanultam egy teljes hétig erre a három napra, a három tananyag szépen kioltotta egymást. Semmivel sem vagyok előrébb, mint a régi szép időkben, amikor fél-egy napnál nem görnyedtem többet vizsga előtt a jegyzeteimbe bújva. Fáradt vagyok és elkeseredett. Mondjátok, hogy mindjárt vége!

Kilépés: rohanok a buszomra