Leva lehunyja szemét, ellazítja tagjait. A lámpa fénye zavarja, de a gyertyaillatot és a halk zenét szívesen fogadja tudatába. Aztán meghallja az oktató hangját. A hatvanas, fitt nénike orgánuma se nem sejtelmes, se nem duruzsoló. Hangos, határozott, zavaró. Könnyebb lenne lemenni alfába, ha nem dumálna folyton. Sebaj, Leva követi utasításait. Amennyire tőle telik. Csukott szem, laza tagok. Azt kéne éreznie, hogy lebeg. Gondolatban elfancsalodik. Ez nem stimm. Ólomsúlyúnak érzékeli minden tagját. Aha, most közli a jóga-guru, hogy az is jó, ha úgy találja, a földbe préselődve létezik. A sportos nagymami felszólítja a csoport tagjait, hogy hagyják el testüket. Távolodjanak maguktól, induljanak sétára. Leva átmegy Tévelygőbe és elröhinti magát.
