L. D. a gyilkos - második verzió

Nyomott délután volt. A Nap belegabalyodott egy felhődunyhába, így Bazsival kénytelenek voltunk lámpát kapcsolni, pedig a konyhaablak nyugatra nézett. Vizsgára készültünk, kevés sikerrel. Az agyunkban is sötét felhők gomolyogtak. Húszpercnyi meddő próbálkozás után feladtuk, és inkább rákerestünk a How I met your mother legújabb részére. A letöltés már elindult, mikor valami hatalmasat csattant az emeleten. Mintha valaki bevágott volna egy ajtót vagy ilyesmi. Összenéztünk.

                - Timi még órán van, nem? - kérdeztem.

                - Asszem - bólintott Bazsi.

                - Akkor lehet, hogy valaki épp kirámolja az emeletet.

                - Lehet, de valószínűbb, hogy a szobaajtó volt.

                - Melyik?

                - Az enyém. Babot ebédeltem.

                - Gusztustalan vagy. Körbefingod a szobád, és nyitva hagyod az ajtód?

                - Gondoltam, had szellőzzön - rántott vállat Bazsi, én meg bepipultam.

                - Bassszus, ennyire nem lehetsz hülye! Így is rohadt magas a rezsi, te meg kereszthuzatod csinálsz.

                - Csak egy fél órára.

                Felálltam és elindultam a lépcső felé.

                - Nyugi van! - szólt utánam Bazsi. - Lejött a rész, és egyébként is, most már csak az én szobámban szaladgál a szél, annak meg rohadtul nem árt.

                - Aha, marhára. Ömlik a hideg az emeletről - dohogtam, és felhúztam a pulcsim cipzárját. Felnéztem, és elgondolkodtam. Bazsi jégveremmé változtatta a szobáinkat, és? A fűtést nem csavarhattam fel, mert az életben nem fizetjük ki, és már amúgy is becsukta magát az a nyamvadt ajtó. Inkább visszaültem a laptop elé. Bazsi elindította a lejátszást.

                - Hé! - Timi dübörgött le a lépcsőn magas sarkú kiscsizmában, piros kabátban, hullasápadt arccal.

                - Mi az, szellemet láttál? - kérdeztem, míg Bazsi lestoppolta a filmet.

                - Basszátok meg, egy fickó meg akart késelni.

                Bazsi röhögött, én meg csak pislogtam.

                - Mi van?

                - Kint cigiztem az erkélyen, erre a tetőről elém ugrik az a fickó, és előkap egy kést. Mázli, hogy a tegnapi buli után a kabátomban maradt a paprika spray-m. - Üres tekintettel bámultam a laptopon kimerevített jelenetet. Nem tudtam hova tenni a dolgot, igazából nem is hittem. Egy fickó? A tetőről? Nem tűnt annyira őrültségnek, de mégis. Bazsi röhögött, Timi pedig hajlamos volt eszetlen történeteket kiagyalni, hogy figyelje a reakcióinkat. Színésznőnek készült.

                - Lefújtad? - kérdeztem végül, miután háromszor megrágtam magamban előző mondatát.

                - Le, aztán bejöttem… de utánam jött.

                - Itt van a házban? - Timi nem válaszolt, csak lerogyott a fotelba, nagyon színészien. Játszott. Ripacskodott. - Jó. Hívd a rendőrséget, Bazsi meg én megkeressük. - Bazsi egy sóhajjal jelezte, hogy ő inkább sorozatot nézne, de komolyabb ellenkezés nélkül lecsukta a laptopot és felállt. - Mindketten beszálltunk a játékba.

                Leguggoltam a nyitott konyhaszekrény mellé, és előhalásztam egy teflonos serpenyőt.

                - Na, hol az a martalóc? - kérdeztem, már a serpenyővel a kezemben. Bazsi vállalta a hős felderítő szerepét, én pedig elszántan követtem.

                A lépcsőn nagyon sötét volt, fönt pedig rettenetesen hideg. Fagyos levegő tekergett felénk, és karon, lábszáron markolt. Timi valószínűleg nyitva hagyta az erkély ajtót. Bazsival elkomorodtunk.

                - Hé! Rossz vicc! - kiáltottam le Timinek, de nem válaszolt. Áthajoltam a korlát fölött, és lenézetem a földszintre, de már nem ült a fotelban. Eltűnt.

                - Kezd az agyamra menni. Ez már tényleg túlzás - csóválta a fejét Bazsi, de nem indult el lefelé. - Játsszuk végig! - javasolta egy unottan, nekem meg nem volt jobb ötletem, így rögtön rábólintottam.

                - Okés, te jobbra, én meg balra. - A hangom furcsa visszhangot vert, hátamon pedig végigfutott a hideg.

                Timi szobájában egyetlen ép ablak sem maradt. Az erkély ajtó tárva-nyitva, a keretek mintha cápafogsort növesztettek volna. A szobaközepén egy tégla hevert, körülötte milliónyi jégszilánk sziporkázott. Visszamentem a lépcsőhöz. Bazsi már becsukta saját szobájában az ablakot, és akkor az én hálómban kutakodott. Benéztem a fürdőbe: a mosógép hangosan dübörögve állt neki centrizni. A klotyóban égett a villany, de nem volt bent senki. Bazsi kinyitotta a szekrényemet, de üres fogasokon kívül semmi mást nem talált. Kezdett túl valósnak tűnni a játék.

                - Timi! - kiáltottam le, de most sem érkezett válasz, hiába vártam. Percekig csak álltam a fürdő és a szobám között, és szó nélkül bámultam, ahogy Bazsi szélesre tárja a szobám ablakát. Hunyorognom kellett, a Nap a szemembe sütött, és csak félig láttam, ahogy a langyos szél színes faleveleket sodor be a narancssárga tapétás szobába. Valami nem stimmelt, és ezt Bazsi is érezte. Ő is hunyorgott, aztán vállat vont, bemászott a szekrényembe, és magára húzta az ajtót.

                - Timi! - kiáltottam még egyszer, inkább riadtan, semmint dühösen, persze megint hiába. Egyedül voltam, és egyre biztosabban hittem benne, hogy a késes fickó nem kamu. Zsibbadt tagokkal álltam. Látómezőm szélén falevelek kavarogtak, a mosógép ütemesen zúgott, a szívem a torkomban dobogott. Balra a fürdő, jobbra a szobám, mögöttem a lépcső. Előttem egy fehérre festett fa ajtó: a padlásfeljáró, ahová még soha, egyikünk sem lépett be. Nem is volt hozzá kulcsunk. Tudtam, hogy mögötte lapul a betörő. Fogalmam sem volt, hogy honnan, de tudtam. Jobbommal felemeltem a serpenyőt, balkézzel lenyomtam a rozsdás kilincset.

                Pislogni sem volt időm. A betörő, kését maga előtt tartva ugrott elő rejtekéből. Hátráltam két lépést, de egy pillanattal később, mint kellett volna. Hideg acél futott az oldalamba. Némán sikoltottam, és lendítettem a serpenyőt. Csak reménykedtem, hogy eltaláltam. Harangok kondultak az utcán: este hat, én pedig lebucskáztam a lépcsőn. A hátamra érkeztem, és elrepült a fegyverem. A pólómat vér áztatta, de éles fájdalom helyett csak tompa lüktetést éreztem. Nevetnem kellett.

                Ismertem a fickót. Igaz, hogy csak látásból, de ismertem. A múlthéten láttam is, akkor is fekete bőrdzseki volt rajta, és csapzott fekete haja akkor is a szemébe hullott. Nem volt rajta cipő, és nem emlékeztem az arcára. A múltkor, mikor szembejött, inkább átmentem az út túloldalára. A kutyák sem kedvelték. Mindig hangosan csaholtak, ha a környéken járt. Többször is láttam. Egyik éjjel az ablakunk alatt lődörgött, de mikor felkapcsoltam a villanyt, odébbállt… Egyáltalán nem emlékeztem az arcára.

                Felálltam, és körbenéztem. Nem értettem, hová tűnhetett a serpenyőm, de nem is maradt időm ezen töprengeni. A sötét hajú fickó úgy ugrotta át az utolsó három lépcsőfokot. Hangosan szuszogott, a késéről pedig vér csöpögött. Az én vérem. Valahogy minden lelassult. Éhes vadállatokként kerülgettük egymást az előszobában. A talpunk alatt zizegő avar puha volt, mint egy tatami. Halványlila gőzöm sem volt, honnan jött a tömérdek falevél, és harangzúgás helyett csak a saját szívem tompa dübbenéseit hallottam. Hirtelen, mintha víz alá merültünk volna. A fickó felém szúrt, de fájdalmasan lassan, és én tudtam, mit kell tennem. Egy félköríves lépéssel kitértem előle, elkaptam a kezét, és kicsavartam belőle a kést, aztán az idő visszazökkent, a képzelt falevelek eltűntek, én pedig elvesztettem a fonalat. Kapkodó, pontatlan ütések röpködtek, és egyik fogásom sem működött. A fickó mintha sziklából lett volna. Semerre sem hajlott. Nem tudtam eldobni, de még csak az egyensúlyából sem sikerült kibillentenem. Az ütéseimet fel sem vette, pedig kétszer is gyomron találtam. Szívem zakatolt, tüdőm hörgött, agyamat a rettegés köde homályosította el. Nem tudtam, mit tehetnék. Futni akartam, de képtelen voltam rá, így maradt az értelmetlen, megnyerhetetlen párharc. Végtelen órák múltán valahogy a fickó háta mögé kerültem, és elöntött a diadalmámor. Erősnek éreztem magam, és tudtam, hogy nyertem, ő viszont nem akarta elfogadni. Vaktában kapott hátra a válla felett, és majdnem kinyomta a szememet. Megijedtem, és gyorsan, erősen rántottam egyet a nyakán…

                A kísérteties roppanás másodpercekkel később is a fülemben visszhangzott. Elengedtem a fickót, aki rongybabaként csuklott össze, aztán undorodva megrázkódtam, és hátráltam egy lépést. Egyszer már hallottam ezt a roppanást, öt évesen, mikor agyonnyomtam egy különösen gusztustalan pókot a tévékapcsolóval. Izzadtam, az oldalam pedig szúrt. Az ajtón rendőrök dörömböltek, körülöttem őszi falevelek kavarogtak, talpam alatt üvegszilánkok ropogtak, és pókok futkároztak, a szemközti templomban pedig felcsendült a How I met your mother főcímdala… ekkor ébredtem fel.