Egyperces, házinak

L. D. a gyilkos

Nyomott délután volt. A Nap belegabalyodott egy felhődunyhába, így Bazsival kénytelenek voltunk lámpát kapcsolni még a konyhában is, pedig ott az ablak nyugatra nézett. Vizsgára készültünk, kevés sikerrel. Az agyunkban is sötét felhők gomolyogtak. Húszpercnyi meddő próbálkozás után feladtuk, és inkább rákerestünk a How I met your mother legújabb részére. A letöltés már elindult, mikor valamit hallottunk az emeletről. Mintha valaki bevágott volna egy ajtót. Összenéztünk.

- Te! Timi még órán van, nem? - kérdeztem.

- De! - bólintott Bazsi.

- Akkor lehet, hogy valaki épp kirámolja az emeletet.

- Lehet, de valószínűbb, hogy a szobaajtó volt.

- Melyik?

- Az enyém. Babot ebédeltem.

- Gusztustalan vagy. Körbefingod a szobád, és nyitva hagyod az ajtód?

- Gondoltam, had szellőzzön - rántott vállat Bazsi, én meg bepipultam.

- Baszd meg, ennyire hülye nem lehetsz! Így is rohadt magas a rezsi, te meg órákra nyitva hagyod az ablakot.

- Csak egy félre.

Felálltam és elindultam a lépcső felé.

- Nyugi van! - szólt utánam Bazsi. - Lejött a rész, és egyébként is, most már csak az én szobámban szaladgál a szél, annak meg rohadtul nem árt.

- Aha, marhára. Ömlik a hideg az emeletről - dohogtam, és felhúztam a pulcsim cipzárját. Felnéztem, és elgondolkodtam. Bazsi jégveremmé változtatta a szobáinkat, és? A fűtést nem csavarhatom fel, mert az életben nem fizetjük ki, és már amúgy is becsukta magát az a nyamvadt ajtó. Inkább visszaültem a laptop elé. Bazsi elindította a lejátszást.

- Hé! - Timi dübörgött le a lépcsőn magas sarkú kiscsizmában, piros kabátban, hullasápadt arccal.

- Mi az, szellemet láttál? - kérdeztem, míg Bazsi lestoppolta a filmet.

- Basszátok meg, egy fickó meg akart késelni.

Bazsi röhögött, én meg csak pislogtam.

- Mi van?

- Be akarok jönni az erkélyen, erre a tetőről elém ugrik az a fickó és előkap egy kést. Mázli, hogy a tegnapi buli után a kabátomban maradt a paprika spray-m.

- Lefújtad?

- Le, aztán bejöttem… de utánam jött.

- Itt van a házban? - Timi nem válaszolt, csak lerogyott a fotelba. - Jó. Hívd a rendőrséget, Bazsi meg én megkeressük. Bazsi egy sóhajjal jelezte, hogy ő inkább sorozatot nézne, de komolyabb ellenkezés nélkül lecsukta a laptopot és felállt. Mégiscsak ő volt a férfi a háznál.

Leguggoltam a nyitott konyhaszekrény mellé, és előhalásztam egy teflonos serpenyőt. Párszor meglendítettem, próbálgattam a súlyát, aztán lassú, komótos léptekkel elindultam felfelé.

Fagy. Timi szobájában egyetlen ép ablak sem maradt. Az erkély ajtó tárva-nyitva, a keretek mintha cápafogsort növesztettek volna. A szobaközepén egy tégla hevert, körülötte milliónyi jégszilánk sziporkázott. Visszamentem a lépcsőhöz. Bazsi már becsukta saját szobájában az ablakot, és akkor az én hálómban kutakodott. Benéztem a fürdőbe: a mosógép hangosan dübörögve állt neki centrizni. A klotyóban égett a villany, de volt bent senki. Bazsi kinyitotta a szekrényemet, de üres fogasokon kívül semmi mást nem talált. Csak álltam a fürdő és a szobám között, és szó nélkül bámultam, ahogy Bazsi szélesre tárja a szobám ablakát. Hunyorognom kellett, a Nap a szemembe sütött, és csak félig láttam, ahogy a langyos szél színes faleveleket sodor be a narancssárga tapétás szobába. Valami nem stimmelt.

- Talán elment - hallottam Bazsi hangját valahonnan a távolból. Zsibbadt tagokkal álltam. Látómezőm szélén falevelek kavarogtak, a mosógép ütemesen zúgott, a szívem a torkomban dobogott. Balra a fürdő, jobbra a szobám, mögöttem a lépcső. Előttem egy fehérre festett fa ajtó: a padlásfeljáró, ahová még soha, egyikünk sem lépett be. Nem is volt hozzá kulcsunk. Tudtam, hogy mögötte lapul a betörő. Jobbommal felemeltem a serpenyőt, bal kézzel lenyomtam a rozsdás kilincset.

Pislogni sem volt időm. A betörő kését maga előtt tartva ugrott elő rejtekéből. Hátráltam két lépést, de egy pillanattal később, mint kellett volna. Hideg acél futott az oldalamba. Némán sikoltottam, és lendítettem a serpenyőt. Gőzöm sem volt, hogy eltaláltam-e. Harangok kondultak az utcán: este hat, én pedig lebucskáztam a lépcsőn.

A hátamra érkeztem, és elrepült a serpenyőm. A pólómat vér áztatta, de éles fájdalom helyett csak tompa lüktetést éreztem. Nevetnem kellett. Ismertem a fickót. Igaz, hogy csak látásból, de ismertem. A múlthéten láttam is, akkor is fekete bőrdzseki volt rajta, és csapzott fekete haja akkor is a szemébe hullott. Nem volt rajta cipő, és nem emlékeztem az arcára. A múltkor, mikor szembejött, inkább átmentem az út túloldalára. A kutyák sem kedvelték. Mindig hangosan csaholtak, ha a környéken járt. Többször is láttam. Egyik éjjel az ablakunk alatt lődörgött, de mikor felkapcsoltam a villanyt, odébbállt. Egyáltalán nem emlékeztem az arcára.

Felálltam, és körbenéztem. Nem értettem, hová tűnhetett a serpenyőm, de nem is maradt időm ezen töprengeni. A sötét hajú fickó úgy ugrott le az utolsó három lépcsőfokról. Hangosan szuszogott, a késéről pedig vér csöpögött. Az én vérem. Valahogy minden lelassult. Hangtalan léptekkel kerülgettük egymást. Harangzúgás helyett a saját szívem tompa dübbenéseit hallottam. Mintha víz alá merültünk volna. A fickó felém szúrt, de fájdalmasan lassan, és én tudtam, mit kell tennem. Egy félköríves lépéssel kitértem előle, elkaptam a kezét, és kicsavartam belőle a kést, aztán az idő visszazökkent, én pedig elvesztettem a fonalat. Kapkodó, pontatlan ütések röpködtek, és egyik fogásom sem működött. A fickó mintha sziklából lett volna. Semerre sem hajlott. Nem tudtam eldobni, de még csak az egyensúlyából sem sikerült kibillentenem. Az ütéseimet fel sem vette, pedig kétszer is gyomron találtam. Aztán valahogy a háta mögé kerültem, és elöntött a diadalmámor. Erősnek éreztem magam, és tudtam, hogy nyertem. A fickó viszont nem akarta elfogadni. Vaktában kapott hátra a válla felett, és majdnem kinyomta a szememet. Megijedtem, és gyorsan, erősen, határozottan jobb vállamra rántottam a fejét…

A kísérteties roppanás másodpercekkel később is a fülemben visszahangzott. A fickó rongybabaként csuklott össze, mikor elengedtem. Undorodva megrázkódtam, és hátráltam egy lépést. Hallottam már ezt a roppanást egyszer, öt évesen, mikor agyonnyomtam egy különösen gusztustalan pókot a tévékapcsolóval. Izzadtam, az oldalam pedig szúrt. Az ajtón rendőrök dörömböltek, körülöttem őszi falevelek kavarogtak, talpam alatt üvegszilánkok ropogtak, és pókok futkároztak, a szemközti templomban pedig felcsendült a How I met your mother főcímdala… ekkor ébredtem fel.