Álom, két részben

Tegnap hajnalban láttam ezt az álmot. Sajnos a vége hiányzik, mert felébredtem, mikor a tesóm Marylin Mansont bömböltetett a hifiben.

Először három embert láttam.: Egy 25 év körüli nőt, egy nála valamivel idősebb férfit és egy 11-12 év körüli fiút. Valami elől menekültek. Ez a valami ( vagy valaki) robotokat bízott meg azzal, hogy kövessék őket. Űrhajóval próbáltak egérutat nyerni...

Kirándultam. Ott volt a fél osztály és a zenekar egy része. Egy hegyre mentünk. Spirál alakú út vezetett a tetejére. Idilli táj volt. Mindenhol gyönyörű fű nőtt, és virágok nyíltak. Egyszer csak megjelentek a menekülők, de már egy kisbaba is volt velük. Csatlakoztam hozzájuk, mert segíteni szerettem volna nekik. Nem a spirál úton mentünk, hanem egyszerűen felmásztunk. Útközben rájöttünk, hogy ez ostobaság volt, mert valószínűleg észre vettek és feltűnést keltettünk. De nem történt semmi.

Épségben felértünk a hegy tetejére, ahol két hotel volt egymás mellett, és egy nagy tó. A férfi, a nő és a kisfiú berohantak az egyik hotelba. Én beugrottam a kisbabával a tóba, és úgy tettünk, mintha már órák óta strandolnánk. Megérkeztek a kirándulók. Nem vettek észre. Megvártam amíg besötétedik, aztán fogtam a babát és bementem vele a másik hotelba, és kivettem egy egyágyas szobát. Leültem az acél csigalépcsőre és vártam.

Itt lett elszállásolva a kirándulók egy része. Én csak ültem és imádkoztam, hogy ne vegyenek észre. De a zenekaros lányok odajöttek hozzám, és elkeztek faggatózni, hogy merre jártam egész nap. Én nem válaszoltam, csak kértem őket, hogy ne szóljanak senkinek. Azt mondták jól van és elmentek vacsorázni. (Igazán rendesek voltak.) Sajnos az osztályőnököm is észrevett. Próbáltam megmagyarázni, hogy végig a kirándulókkal voltam, csak ő nem vett észre. Először azt hittem bevette, de mikor megfordult, láttam amint finoman odabiccentett pár furscsa alakanak. Végem van, gondoltam, és felmentem aludni.

Tudtam, hogy jönni fognak értem, ezért bebújtam a kisbabával az ágy alá. Rájöttem, hogy ez hülyeség, mert ha egyszer eljönnek az ágyig, akkor valószínűleg az ágy alá is befognak nézni. (Lezuhantam. Egy csapó ajtó volt alattam és én beestem rajta). Hála az égnek, gondoltam. Megpróbáltam elaludni, de a félelem miatt nem tudtam. Hallotam amikor betörték az ajtót és feldöntötték az ágyat. Nem találtak rám...minden elcsendesedett...végre aludhatok...nem, nem lehet. Figyelmeztetnem kell a többieket...Odakint mindenki aludt. Fogtam a babát, és kinyitottam a csapóajtót.... Itt ébredtem fel. Nem önszántamból. Csak sajna van egy érzéketlen lüke öcsém, aki hajnali fél hatkor Marylin Mansont bömböltet.
Pedig annyira kiváncsi voltam az álom végére. Na, de ez van ezt kell szeretni...

A menekülős álmom tegnap folytatódott.

...A kisbabával kimásztam a csapóajtón. Az ágy már jó pár méterrel odébb volt rugdosva, az ajtót pedig betörték. Néma csend volt. Kiléptem a folyosóra. Sehol egy lélek. Elindultam a lépcső felé. Először le akartam rohanni rajta, de eszembe jutott, hogy az fémből van, így inkább lábujhegyen osontam le. Az ajtó zárva volt. Nem tudtam mit tegyek. Egy ideig vártam, hátha történik valami.

Zajt hallottam az étkező felől. "Ez csak a takarító lehet" gondoltam. Egy pillanatra bepánikoltam, de aztán észre vettem egy raktár szerű helységet az ajtó mellett, ami eddig biztosan nem volt ott. Örültem, hogy ekkora mázlim van. Gyorsan bebújtam a sufni szerű helyiségbe. A fülemet az ajtóra tapasztottam. A takarító fütyörészve átszelte az előcsarnokot és egyre távolodott. Egy ajtó nyílt, majd csukódott és a fütyörészés elhalt. ("Tuti, hogy eddig ott sem volt ajtó"). Miután megnyugodtam, körülnéztem a szűk sufniban. Az ég egy adta világon semmi nem volt bent. A deszkafalon beszűrődött a holdfény. "Deszka? Hiszen a szálloda kívülről kőből volt".

Kitágítottam a rést (amin a keresztül a holdat láttam), először kitettem rajta a kisbabát, aztán én is átfurakodtam a lukon.

A másik szálloda előtt már a többiek vártak rám. "Mi tartott ennyi ideig??" kérdezték idegesen. Én egy kicsit elszégyeltem magam és nem válaszoltam. "Mindegy. Hagyjuk" mondta a férfi, és ezzel a téma le volt zárva. Elindultunk lefelé a hegyről. Mikor világosodott, arra gondoltunk jobb lenne ketté válnunk. Ők más csapatokat akartak, mint tegnap, de én ragaszkodtam a kisbabához. Nagy nehezen beleegyeztek. Valahonnan szereztek másik ruhát és elindultak lefele a spirálúton. Teljesen átlagos turistákanak tűntek. Én a kisbabával nagyon feltűnőnek és sebezhetőnek éreztem magam. Már majdnem elhagyott minden reményem, amikor meghallottam Kíra kedves hangját. Ez a hang új erővel töltött el. Már tudtam, hogy megtudom csinálni.

A babával együtt lemásztam a hegyről. Úgy éreztem a jobb ha nem az úton megyek. Nehéz volt lejutni, de sikerült. A kisbaba útközben egyre növekedett. A végén már egyedül mászott. Nem tudom miért, de nem néztem rá. Mire leértünk egészen megnőtt. Meglepődtem. Az öcsém volt az. Teljesen úgy nézett ki mint az életben. Ugyan úgy 11 és fél éves volt. Ugyanúgy vállig érő göndör haja volt. Ott állt előttem a Green day-es pólójában, kedvenc koptatott farmerjában, és bakancsában.

Bence ott állt előttem csillogó szemekkel és mosolygott. "Most már haza megyünk igaz?" kérdezte, és átölelt, ahogy minden nap szokott. (Amit az öcsémről tudni kell. Ha csak ketten vagyunk, akkor igazán aranyos. Családi körben haláli jó fej. De ha suliban van, vagy egy barátjával, vagy idegen van a közelben, akkor szörnyű. Szerintem Mansont is azért hallgat mert az osztályban most ez a menő. De ezzel nem igazán lehet mit tenni. Meg kell várni amíg elnövi a feltűnési viszketegségét. Lehet, hogy néha elegem van a hülyeségeiből, de nagyon szeretem.) "Jaj Beni, megfojtasz" mondtam.

A menekülők már rég leértek. Nélkülünk indultak tovább. Láttam ahogy a távolból integetnek. Elégedettnek látszottak.
Közvetlen előttem megpillantottam egy utat. Az álmok útját.(Legalábbis én így nevezem). Ezt az utat semmivel nem lehet összetéveszteni. Mindkét oldalán bokrok és fák vannak, szépen sorban. Egy bokor, egy fa, egy bokor... Az egymás után következő fák hosszú vékony kötéllel vannak összekötve. A kötél tele van törölköző méretű kendőkkel. Minden kendő mögött egy másik világ van..."Gyere Bence haza megyünk." Ő csak akkor látta az utat amikor már rá léptünk.
"Milyen furi." mondta. "Mi van a törölközők mögött??" "Mindegyik mögött egy másik világ" feleltem neki. " És honnan tudod, hogy melyiken kell haza menni??" " Ha egy kicsit vársz akkor meglátod". Az egyik kendő mögött kék fény gyúlt. Bence mellé lépett. Én mosolyogva követtem. Eddig még senki nem jött velem erre az álmok útjára, így nagyon örültem, hogy az öcsém ott volt.

Bebújtunk a kendő mögé és az álom véget ért. Nem ébredtem fel, de vége volt. Reggel nehéz is volt vissza emlékezni rá. (addig agyaltam rajta, hogy majdnem elkéstem a miséről. Ciki lett volna, mert én olvastam a szentleckét.)

/2006, július 8./