Felnőttem

Azt hiszem Boginak igaza volt. Már nem vagyok gyerek. Ahogy ő fogalmazott: már ráléptél a másik útra. Napokig e körül forogtak gondolataim. Nem akartam elhinni, mert szerettem gyerek lenni, és egyetlen, utánozhatatlan Bogi magyarázata nem győzött meg. Nem az a különbség a gyerek és a felnőtt között, hogy a gyermekek határozatlanok, folyton bizonytalankodnak, a felnőttek pedig mindig tudják mit akarnak. Egy felnőtt is lehet döntésképtelen, és a kisgyerek is rászánhatja magát bármire kételkedés nélkül. A különbség valami másban áll, de nem tudom megmondani, hogy miben.

Mikor az ember felnő, valami megváltozik benne. Nem hirtelen, nem is látványosan, de végbe megy. És te csak sokkal-sokkal késöbb jössz rá, hogy megtörtént. Már nem ugyanaz vagy, mint aki voltál. Valami más lett. De mi az? Én most döbbentem rá erre az igazságra. Tényleg felnőttem. Hogy erre rájöjjek, segített Bogi megjegyzése, az utolsó álmom, és az, hogy rábukkantam a régi írásaimra.

Tegnap estétől ma hajnalig ezeket az elveszettnek hitt irományokat olvastam. Az utolsót 2007 január 28-án fejeztem be. Három éven keresztül rájuk sem néztem. Azt hittem már régen töröltem őket, vagy elvesztek a sok Windows újratelepítés miatt, esetleg megzabálták valami cyberből jött vírusok. Tegnap este pedig rájuk bukkantam. Az egész mappa úgy volt, ahogy 16 és fél évesen hagytam.

Örömmel olvastam őket végig, pedig ilyen még sosem fordult elő velem, ha saját írásról volt szó. A régi meséknek, álmoknak köszönhetően rájöttem, mi az a valmai ami megváltozott. Máshogy tekintek a világra. Más dolgokat tartok fontosnak, mint gyerekként. Már nem félek, ha egyedül kell elintéznem valamit. Boldogulok magamban a világban. Úgy éreztem felnőni nem is olyan rossz, mint kamaszként hittem. Sőt, kifejezetten jó dolog.

Kissé zavartan ébredtem a hosszas olvasgatás után. Persze, emlékeztem, hogy végül úgy döntöttem nem bánt, hogy már nem vagyok gyerek. De azért bántott a változás. 15 évesen úgyhatároztam, hogy boldog vagyok és ezentúl nem fogok változni. És mégis... Reggel nagyon hányzott a régi énem, ezért újra beleolvastam az elveszettnek hitt mappába. Megkönnyebbültem, hogy megtaláltam azt a régi lányt. És hogy már nem is fogom elveszíteni.

Lehet az ember úgy is felnőtt, hogy a kajla kisgyerek tovább él benne.

Azt hiszem ezeket az írásokat fel fogom tölteni ide, hogy többé ne téveszthessem őket szem elől. És, hogy Eszternek (aki imádja a meséket) legyen mit olvasnia üres óráiban.