Ki gondolta volna! Én nem hittem egy fél évvel ezelőtt, hogy az egyetemista élet ennyire jó, és érdekes és felvillanyozó. Csupa új élmény, barátok, szabadság. Jól érzem magam. Itt valahogy magamra találtam. Boldog vagyok.
Az igazat megvallva valami ilyesmire vágytam. De nem hittem, hogy megkaphatom. Már nagyon elvágytam otthonról. Nem feltétlenül ide a Pázmányra. Akárhová. Csak el a megszokott mindennapoktól. Kellett a változás. Persze féltem is tőle. "Mi van, ha túl nagy fába vágom a fejszémet ezzel a lengyel szakkal? Mi van, ha görények a tanárok? Mi van, ha egyszerűen túl hülye vagyok ehhez az egyetemesdihez? Mi van, ha nem tudok beilleszkedni? Mi van, ha honvágyam lesz? Egyáltalán hol fogok lakni?" Ezek a kérdések kattogtak az agyamban hetekig.
Ha éppen eluralkodott rajtam az optimizmus, akkor mindre tudtam a választ. "Naná, hogy bírni fogom a lengyelt. Ez is csak egy nyelv. Ráadásul kultúrával, történelemmel, irodalommal is foglalkozhatok. Csupa számomra érdeke dolog. Görény tanárok mindenhol vannak, ki lehet bírni őket. És olyat sem láttam még, hogy sehol egy vagy két jó professzor. Nálam hülyébbek is kaptak már diplomát. Rajtam sem fog ki. Ez kell nekem. Tanulni nem szeretek, de tudni annál inkább. Viszont az első, kritériuma a másodiknak. Vágjunk bele! Nem lesz gond a barátkozással. Ez nem a középsuli. Teljesen új arcok, az ország minden részéről. Semmi skatulya. Mindenki tiszta lappal indul. Ha itt is kudarcot vallok, hát ez van. Akkor elhiszem, hogy antiszociális vagyok. És ha így lesz, az se nagy gond. Itt van nekem Gábor. Szeretjük egymást. És a közelemben lesz. Nem kell három órát buszoznom, ha látni akarom. Ha nem kapok kolit, akár lakhatok nála is. Hisz ezt szeretné. És én is szívesen kipróbálnám. Bár tán jobb lenne a koli. Hogy szocializálódjam. És tán nem kéne még senkivel összeköltöznöm 19 évesen. Még egy éve sem járunk. De kapok kolit. Miért ne kapnék? Még azt a nyamvadt esszét is megírtam és csatoltam a jelentkezéshez."
Ezt a pozitív világszemléletet igyekeztem ketrecbe zárni. Nem jó, ha az ember rózsaszínben látja a világot. "Sosem alakul úgy, ahogy tervezem, tehát félre a szenvedéllyel. Jobb, ha racionális maradok. A szak marad. Dunsztom sincs milyen lesz, majd eldől. De akármi jön is, végigcsinálom. Mások is megtették már előttem. Lehet, hogy nem lesz könnyű, főleg, hogy fogalmam sincs, hogyan kell tanulni. Legutóbb hetedikben vetemedtem ilyesmire. Jobb, ha már most rákészülök lelkileg, hogy ez nem lesz egy gyaloggalopp. Eddig sem voltam valami nagy közösségi ember, ezután sem leszek. Tán egy két ismerőst, ha szerzek. Meg talán egy olyan barátot, aki nem azért lóg velem, mert szívesen segítek bárkinek, akár dolgozatírásban is. A kollégium pedig egyáltalán nem biztos. Későn jelentkeztem és az anyagi helyzetünk sem olyan szörnyen hátrányos. Óriási mázlista lennék, ha felvennének. Gábor a biztos pont. Ő mellettem lesz. És valóban megkért, hogy lakjak nála. Talán még korai, de ha nincs kolesz, azt sem bánom. Akkor majd kapok jövőre. Ez mindenestre egy olyan dolog, amit muszáj egyszer átélnem."
Eljött a nagy nap: a szemeszter kezdete. Nagyon, nagyon tetszett. Jófej csoporttársak, normális tanárok. Igaz, először nem kaptam kolit, de így három teljes hétig élhettem Gáborral. Éreztem, hogy kiderül az ég. Még a levegő is más a Pilisben. (Nem mintha a bakonyit nem szeretném.) És a kollégiumból is telefonáltak. Bekerültem! Nem abba, amelyikbe eredetileg szerettem volna, de így utólag nagyon örülök, hogy itt lehetek. Barátokra leltem. Igazi barátokra, akikre lehet számítani gondban, bajban. Fura érzés. Különösen jó. És ami még furcsább, hogy nyitott lettem. Az első hetekben, mikor még senkit, és semmit nem ismertem a környéken, képes voltam leállni bárkivel beszélgetni. Leültem tök idegen egyetemisták mellé, és órákig diskuráltam velük. Jó móka volt. Sok új embert és életszemléletet ismertem meg.
Aztán az első kollégiumi nap. Jó sok izgulás, hosszas búcsúzkodás. És a jól ismert magány. A szobatársam még nem jött vissza. Briginek hívják és művtöris. Ennyit tudtam róla. Az estét egyedül töltöttem a Buddha-narancssárga függönyös szobában. Korán lefeküdtem aludni. Reggel mosakodás, készülődés. Irány a konyha. Leültem a kis asztalhoz, megkentem egy kenyeret. Papucs-csattogás, reggeli átkozódás. Sötétbarna hajú, hajpántos, piros fürdőköpenyes lány lépett be az ajtón és szórt vagy egy kiló kiflit az asztalra. Rövid bemutatkozás, majd néma majszolás. Néhány másodperc múltán a barna szemű lány részéről további szitkok. Ismerős érzés. Kora reggel minden baj. A kaja, a suli, az emberek, a honvágy. Helyeseltem, kicsit beszélgettünk. Én felvidultam, ő kómázva elvonult. Első benyomás: érdekes, eredeti, olyan nemsemmi lány. Van kisugárzása. Kreatív típus. Úgy véltem kedvelni fogom. Így ismerkedtem meg Bogival.
És jöttek sorra a többiek: Brigi - a szobatársam; Dorottya, Eszty, Lilla - a csehes szekció; Petra - a honvágyas pszichológus jelölt, Dalma, és szívem csücske Eszter. Mindegyikükért tűzbe tenném a kezem. Igaz barátok. Nem hittem, hogy egy embernek lehet egyszerre ennyi barátja.
Mikor véget ért a félév izgultam a vizsgák miatt. Sőt, nem túlzok, ha azt mondom néha egy idegbeteg állat voltam. Gábor, Anya, vagy Eszter ilyenkor szépen lenyugtatott, én pedig tanultam tovább. Nem is volt olyan vészes. Csak a szláv nyelvészetbe akart beletörni a bicskám, de azt is megcsináltam. Hurrá! És a vizsgák után majdnem egy egész hónapom maradt lazításra. Vállon veregettem magam. Ez jól ment. Határozottan jobb egyetemre, mint gimnáziumba járni. Nincs balhé, ha az ember kihagy egy-egy órát; ha időben fel tudok lépni Neptunra, akkor úgy állíthatom össze az óráimat, ahogy szeretném, az unalmas focizós tesik helyett eljárhatok Jiu-jitsuzni, amit ezelőtt sosem próbáltam, de most nagyon megtetszett…
Már a második szemesztert taposom, és bár, most többet vállaltam, mint bevezetésnek, de így is jó félévnek ígérkezik. Gáborral szerdánként szaunázni járunk, péntekenként zenekarozunk. A hétvégét hol nálunk, hol nála töltjük. A lányokkal rengeteget nevetünk, lehetetlenebbnél lehetetlenebb; hülyébbnél-hülyébb poénokkal fárasztjuk egymást, videózunk, dumaesteket tartunk, pudingot eszünk. (Néha tanulunk.) Egy kocsmázást be kellene iktatni a közeljövőben. Szeretem ezt az életet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése