Az esőfelhők tovaúsznak. A finoman lengedező szél, orgona és friss zöld fű illatát kergeti felém. Kint fekszem a kollégium kertjében, Zorán 34 dalát hallgatom, nézem a fűben szaladgáló hangyákat és néha lehúzom a fejem az alacsonyan szálló cserebogarak elől. Most döbbenek rá: tavasz van. Pedig ez már nem is az eleje, hanem szinte a vége. Két hét múlva kezdődik a vizsgaidőszak.
Az ég ragyog, én borongok. Hiszen még csak most kezdődött az év. Alig pár hete, még a jégen csúszkáltunk!... Valóban ennyi sok idő elrohant mellettem, és én észre sem vettem?Hát idén sem csináltam túl sok mindent. De jól éreztem magam! Tán korábban soha ennyire jól. Csupán az zavar, hogy ilyen hamar véget ért. És azt mondják ez csak rosszabb lesz. Remélem nincs igazuk az öregeknek. Szeretek egyetemista lenni. Nem akarom, hogy ilyen gyorsan repüljenek a hónapok. De mit tehetek ellene?
Készülnöm kellene a vizsgákra, de most nem vonz a tanulás. Jó itt feküdni a fűben. Jó egy kicsit megállni, és hallgatni a árnyas fák lombjának zizegését…és kiszedni ezt a bogarat a hajamból…
Félek a jövőtől. Félek, hogy felnövök, dolgozni fogok, és az évek majd úgy rohannak el mellettem, mint Kendra, mikor észrevesz egy macskát. Majd dolgozok nyolc órát valami büdös, száraz levegőjű épületben, utána bevásárolok, ebédet főzök, elviszem sétálni a kutyát és már véget is ért a nap. Aztán elhatározom, hogy sokáig fennmaradok, hogy pótoljam az elvesztegetett időt, és persze abból sem lesz semmi, mert lusta leszek kimozdulni, hiszen másnap reggel meló, így olvasok, a tv-t bámulom és begubózok, és mindenkit magamra haragítok, és utálni fogom magam, meg az életet. Ráadásul meg is fogok hízni. Brrrrrrrrrrr
Vagy!... Vagy nem tudom mi lesz. Talán Gáborral örökké egy pár leszünk, és majd támogatjuk a másikat, megszépítjük egymás napjait. De lehet, hogy a monoton napok akkor is zavarni fognak. Jó lenne azt mondani, hogy majd kerülni fogom az egyhangúságot, de félek, hogy majd akkor és ott, az korán sem lesz olyan könnyű, mint ahogy azt most és itt képzelem. Hogy majd Gáborral együtt fogunk kutyát sétáltatni. Meg néha elmegyünk moziba, vagy színházba és utána jót nevetünk. És koncertre is fogunk járni, meg persze próbákra és majd minden évben gyűjtünk a nyaralásra és szebbnél szebb helyekre utazunk kalandozni. És minden másnap elmegyünk futni, vagy úszni, vagy szaunázni, vagy fallabdázni. És veszünk egy lovat… és valószínűleg úgysem ez lesz. Sosem történik úgy, ahogy az ember megálmodja. Mindig más lesz. De szerencsére ez a más nem jelenti azt, hogy rosszabb. Csak, egyszerűen történnek olyan dolgok (jók és rosszak is) amikre sosem gondolunk/számítunk. Talán valaki vigyáz ránk ott fenn, és néha terelget minket az úton, hogy végül oda lyukadjunk ki, ahol boldogok lehetünk.
Az viharfelhők csendesen visszakúsztak a fejem fölé. Mégiscsak esni fog. Már dörög is. Jobb ha szedem a cókmókom és visszamászok a szobába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése