Tagadhatatlanul izgalmas, és érdekes hétvégém volt. Erősen bánhatnám, ha nem küldtem volna be a Vígszínház pályázatára azt a jelenetet. Jó, hogy Anya rágta miatta a fülemet, mert nélküle, még a pályázatról sem hallottam volna, és mit hagytam volna ki! Workshop Kovács Krisztinával, Deres Péterrel, és jó pár hasonszőrű, kreatív és nagyon tehetséges fiatallal. Olyan jókat írtak, hogy pénteken szinte végig paráztam: mit keresek én itt a csóri kis jelenetemmel, hiszen se íze, se bűze. A dramaturgok viszont úgy gondolták, hogy nekem is ott a helyem, és nyugodtan le lehet nagyképűzni, de erre tényleg büszke vagyok. Úgy, ahogy mindegyikünké, az én jelenetemet is felolvasták, és szétboncolták, kielemezték. Kiderült, hogy életszerű, hiteles párbeszédeket, és figurákat írok, de nem készítem elő a csúcsjelenetet. Legalább van min dolgoznom, át is fogom firkálni a jelenetemet.
Jó volt a Pesti Színházban ücsörögni, pogácsát csemegézni, az ötletelést hallgatni, és beszállni az elemzésbe. Pénteken még nagyon családias számban jelentünk meg, de szombat délelőtt, dél körül mindenki befutott. Három kerek asztalt raktunk körbe székekkel, és a kör egyre bővült. Míg mi egymás írását boncolgattuk, a színházban dübörgött az élet, néha szó szerint. Pakolás, ragasztás, nyikorgás, fúrás faragás, kasszacsilingelés a büfében, hangos, jóízű röhögések, és a hangosbemondó, ami félbe is szakít egy-egy felolvasandó jelentet: A Valencia-rejtély szereplőit kérjük a színpadra.
Dél után a jeleneteinkből született installáció is terítékre került. Kíváncsian kucorodtunk be a nézőtérre, hogy megnézzük a próbát. Gőzöm sem volt, hogy mit várjak, de így is meglepődtem. Szórakoztató, elgondolkodtató vegyes-felvágott születésének lehettem a tanúja. Forgács Péter még háromnegyed ötkor is osztogatta az újabb és újabb instrukciókat. Ekkor osontam ki az előtérbe, mert Brigi már megérkezett, és Gábor is bármelyik pillanatban befuthatott. Hárman néztük meg az újonnan született darabot, amin rengeteget kacagtunk, és nekem, így, mikor már rég véget ért a pályázat, rengeteg ötlet szállta meg az agyam, hogy mit írhattam volna. Ott, a Pestiben, a kabátomat húzva, a csoportfotózás után, mikor azt mondtam nagy lelkesen Briginek és Gábornak: "Eszenyi egy tündérbogár", akkor jöttem rá, hogy Nekem tényleg itt van dolgom, és itt vannak álmaim...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése