Valahol messze, messze…
A nap magasan járt és dühödten szórta szikrázó sugarait a gazdag város cifra épületeire. Minden épeszű ember behúzódott a hőség elől hűs menedéket adó házába.
A macskakövezett úton két izzadt, vigyorgó utcagyerek labdát rugdalt a magas, vastag kőfalnak. Egy harmadik, amolyan tizenhét éves forma suhanc lazán a falnak támaszkodott és rosszalló tekintettel figyelte kacarászó társait.
- Hagyjátok már ezt a hülyeséget! - kiáltotta a labdázóknak, mikor azok felé lőtték a labdát.
- Most meg mi bajod? - húzta fel sértődötten az orrát, a kisebbik gyerek.
- Csak annyi, hogy ma még semmit sem szereztünk. A mester világosan megmondta: ne teljen el úgy nap, hogy üres kézzel tértek vissza. Feltéve, ha enni akartok valamit. Én pedig éhes vagyok. - sorolta panaszait a suhanc.
- Jól van, na! - szólt közbe a másik labdázó - majd délután körülnézünk. Most úgysem érdemes. Ebben a hőségben egyetlen épeszű ember sem dugja ki az orrát az utcára.
- Épp ez az. Rólunk messziről lerí, hogy nem tartozunk a becsületes polgárok közé. Ha befordulnának a sarkon a járőrök…
- De nem fognak befordulni a sarkon! - szakította félbe az aggályoskodó suhancot a kisebbik fiú erőszakosan.
- Igaza van - erősítette meg a másik. - Nem fognak erre jönni, csak két óra múlva. Addigra talán lesz már valami mozgolódás a posztóház környékén. És akkor…
- Te teljesen megbuggyantál!? - lökte el magát a faltól a suhanc. - A főtér egyenlő a lebukással. Én még élni akarok.
- Hát nem érted!? - hajította át a kőfal fölött a labdát az ötlet felvetője.
- Dehogynem. Agyadra ment az éhség - csapott a passzív, aggályos suhanc barátja vállára.
- Nem! - kiáltotta még mindig indulatosan a kölyök, miközben lerángatta a kőfalról a harmadik, legkisebb fiút. - Ha átmászol halott vagy - figyelmeztette a kisgyereket még mindig ingerülten, de már nem kiabálva.
- De átdobtad a labdám! - dühöngött a mezítlábas gyerkőc, miközben újra nekikészült a falmászásnak.
- Nyugalom Pukkancs - emelte nyakába a kisfiút a suhanc. - Majd keresünk neked másik játékot - vigasztalta a gorombán rugdalózó mezítlábast. Miután a dinamit hangulatú kölyök lehiggadt, az aggályoskodó a harmadik fiú felé fordult.
- Ki vele, mi a frász bajod van?
- Semmi - rúgott nagyot a kőfalba válaszként a harmadik.
- Úgy látom, az a semmi eléggé feldühített. - jegyezte meg kicsit mosolyogva a suhanc.
A falat rugdaló kiskamasz egy ugrással a nagyobbik fiú előtt termett és keményen a szemébe nézett. A nyakát görcsösen hátrafeszítette, mert a suhanc több mint egy fejjel magasabb volt nála.
- Tudni akarod, mi a bajom? Te vagy a bajom - vágta gyomorszájon a suhancot, aki az ütéstől nyikkanva előregörnyedt. Szemei egy pillanatra dühösen fájdalmasan felvillantak, de másodpercek alatt visszavarázsolta az elnéző, féloldalas mosolyt az arcára. Kiegyenesedett és kíváncsian nézett le haragos társára.
- Látod! Most se csinálsz semmit! Csak bámulsz azzal az idióta képeddel. Pedig simán belepasszírozhatnál a macskakövekbe. De nem ütsz vissza. Sosem teszel semmit! - vágta a vádakat az idősebb fiú fejéhez az indulatos kölyök.
- Nem raksz le egy kicsit? - kérdezte a suhanc nyakában trónoló kisfiú, a dühöngő harmadikat figyelve. A szólított némán felemelte, és finoman a földre huppantotta a legkisebbet. A gyerkőc vágyakozón a kőfalra nézett, az elveszett labdára gondolva, majd legyintett egyet és távolabb húzódott a két idősebb fiútól.
- Még valami? - kérdezte tökéletesen higgadtan a magas suhanc.
- Gyűlölöm ezt a fölényeskedő hangnemed. Ki nem állhatom azt az idióta mosolyt a fennhéjázó képeden. - A suhanc karba fonta a kezét, hogy idegességét leplezze. A másik fiú folytatta a dühödt monológot. - Utálom azt a nyiszlett, vén mestert, utálok lopni, utálok éhes lenni, gyűlölöm ezt az életet. Gyűlöllek mindegyikőtöket!
A suhanc kifejezéstelen arccal bólintott a dühös gyerek kifakadására.
- Befejezted?
- Be.
A magas suhanc intett a fal tövébe húzódott kissrácnak.
- Gyere Pukkancs, indulunk. - a kisfiú tétovázás nélkül felpattant és odarohant a suhanchoz.
- Nem fogtok verekedni? - kérdezte gyanakodva a nagyfiút.
- Nem - felelte a komoly suhanc.
- Pedig én, ha a te helyedben lennék, akkor jól felpofoznám - bizonygatta a Pukkancs névre hallgató elszántan.
- De nem vagy a helyemben - ragadta kézen Pukkancsot a suhanc.
- Vele mi lesz? - mutatott a harmadik fiúra a legkisebb. - Velünk jön?
- Csak ha akar… Felőlem mehetsz, ahová akarsz. Élhetsz, ahogy neked tetszik. Én ugyan nem szólok bele.
- Én csak… - kezdett volna bele a bocsánatkérésbe a fiú, de a másik két utcagyerek rá sem hederítve elindult a macskakövezett úton.
- Kódorgó! Várjatok már! - eredt a nyomukba a harmadik.
Kódorgó és Pukkancs megálltak és bevárták társukat. Kódorgó, a suhanc mosolytalanul fordult a harmadik felé.
- Bocsánat. Igazad van. Az éhségtől elmegy az eszem.
- Idővel, majd hozzászoksz.
- Ez az - nézett Kódorgó arcába a kötekedő. - Nektek könnyű. Az utcán éltek mióta az eszeteket tudjátok. Nekem viszont volt családom, otthonom… Nektek soha nem volt senkitek. Fogalmatok sincs róla, hogy mit veszítettem. A szüleimet a szemem előtt végezték ki. A saját nagybátyám! Értitek? Elvett tőlem mindenkit és mindent!
- Etienne - hajolt le a fiúhoz Kódorgó.
- Nem kell a szánalmad! - hárította el a suhanc barátságos mozdulatát a fiú. - És ne szólíts Etiennek. Én is olyan nevet akarok, mint a tiétek! Mikor lesz nekem is nevem?
- Majd ha szerzel magadnak. Én sem voltam mindig Pukkancs.
- Jó duma - fintorgott Etienne. - Mégis hogyan szerezhetnék nevet, ha soha nem csinálhatok semmit?
- Majd idővel rád ragad valami.
- Szép kilátások…
- Ha befejezted az önsajnálatot, akkor elnézhetünk a posztóház felé - szólt kegyesen Kódorgó.
- Komolyan? - csillant fel Etienne szeme.
- Mivel mindenáron meg akarod öletni magad.
- Eszemben sincs meghalni! - csattant fel Etienne.
- Pedig a főtéren nem lehet lopni. A járőrök már azért lecsukhatnak, ha meglátnak a környéken. Messziről lerí rólunk, hogy a söpredékhez tartozunk.
- A bejutást bízd rám! Nézd, a ruhám még nem ment teljesen tönkre. A központtól nem messze tudok egy szökőkutat az egyik mellékutcában. Először ott megmosakszunk. Utána én beosonok a posztóházba és elemelek egy-két színesebb rongyot. Magatokra húzzátok őket, és irány a főtér. Senki nem fog megállítani minket. Mivel vásárnap van, hőség ide, vagy oda, másfél órán belül megtelik a piac. És akkor szemezgethetünk a tömött erszények között.
- Ha lebukunk…
- Épp ez a lényeg. Senki nem megy a főtérre lopni. Ezért nem is számítanak ránk. Nem fognak két kiskölyköt és egy collos kamaszt tolvajlással gyanúsítani. A gondtalan úriemberek között tíz perc alatt végezhetünk. Mire feltűnik nekik, hogy a pénzüknek lába kélt, mi már réges-rég eltűnünk a színről. Na, mit szólsz?
Kódorgó nem válaszolt. Elgondolkodva meredt a semmibe.
- Csak nem félsz? - lökte oldalba Etienne a merengő suhancot.
Kódorgó cinkos mosollyal az arcán viszonozta az oldalba vágást.
- Nem, én - mondta hangosan, miközben egészen mást gondolt.
"Őrültség! Ha őt elkapták. De hat éve már. Rajtam kívül mindenki elfelejtette. Meg lehet csinálni. Ő megpróbálná. De sokkal biztonságosabb elkerülni. Ha nem megyek vele, egyedül vág neki. De mit törődöm én Etiennel? Elég nagy már. De nem ismeri a városnak ezt a felét. Még csak két hete él az utcán. Semmit sem tud. Akkor is! Nem sodorhatom bajba Pukkancsot. Ő nem lesz veszélyben. Csak mi. Etienne és én. Elég egy erszényt szereznünk."
- Kódorgó - rángatta meg Pukkancs a suhanc nadrágszárát -, akkor most tényleg a főtérre megyünk?
- Igen.
- Én is mehetek? - Kódorgó leguggolt, hogy nagyjából egy magas legyen Pukkanccsal.
- Jöhetsz, de csak akkor, ha a szavadat adod, hogy azt és csak azt teszed, amit mondok.
- Én megígérem neked.
- Jól van. Végig mellettem maradsz. Nem nyúlsz semmihez, nem szólsz senkihez. Némán figyelsz. Ha úgy érzed bajban vagyunk, vagy valami gyanúsat látsz, akkor azonnal jelzel nekem, majd választ nem várva kerülőutakon elrohansz a mester rejtekhelyére.
- Úgy fussak el, hogy nem is törődök azzal, mi lesz veletek?
- Pontosan - bólintott Kódorgó. - Megteszed a kedvemért?
- Meg. De csak, ha tényleg muszáj.
- Nagyon jó gyerek vagy - borzolta össze a suhanc Pukkancs már eddig is kócos haját. - Na, gyerünk!
Etienne elégedett vigyorral a képén a levegőbe bokszolt és elrikkantotta magát.
- Kalandra fel!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése