A vagány

Tegnap Bence egyest kapott angolból. (Már megint.) Nem értem miért húzom fel magam az ilyen híreken. Elvégre nem jelent újdonságot és minden alkalommal tudom, hogy nem ez volt az utolsó eset. Nem is zavarna, ha mondjuk, csak angolból lenne gyenge. De ő minden tantárggyal hadi lábon áll… Rosszul fogalmazok. Nem hadakozik a tananyaggal. Nemes egyszerűséggel megadja magát. Harc nélkül. Mert ez sokkal egyszerűbb.

Sajna Bence – akinek a neve azt jelenti: győztes – nem képes küzdeni. Addig, amíg valami könnyen megy, imádja csinálni. De amint szembekerül egy akadállyal, feladja. És előbb utóbb, minden úton szembe találja magát eggyel. Mert ilyen a világ. Mindenért harcolni kell. Csak ő ezt még nem fogta föl… Valaha jó úszó volt. De mikor felkerült a versenyzőkhöz és látta, hogy a többiek mennyivel ügyesebbek nála elvesztette minden lelkesedését. Ugyanígy járt a hegedűvel. Miután abbahagyta a gyakorlást lemaradt, és aztán hátat is fordított annak az útnak. Sorolhatnám még az önként választott kudarcokat jó pár soron keresztül, de még mást is szeretnék mesélni a kamaszról.

Soha nem láttam még annyira könnyen befolyásolható embert, mint ő. Nem, nem a családtagok látszólag semmilyen hatással nincsenek rá. Viszont a „barátok” hatása elképesztő. Bence úgy öltözik, ahogy a haverjai. Piperkőc. Ha a koptatott farmer a divat, akkor nem hajlandó belebújni az egyszínűbe. Ha körülötte mindenki rocker ő is azzá válik. Mentségére legyen mondva, ő nem csak majmolja a többieket, ő tökéletesen képes azonosulni az új őrülettel. Ha rocker, akkor valódi. A ruhái, a lemezei, a mozdulatai, a tekintete, a frizurája, az aktív szókincse, a gondolatai… minden tökéletes. Bevallom nem nagyon szerettem ezt a rock zene őrületet. Az üvöltő hifi mellett nehéz volt meghallani még a saját gondolataimat is. Pozitívum: alaposan ki lettem művelve a műfajból. Nem tudom hány cikket kellett végigböngésznem, és hány számot meghallgatnom, megannyi előadótól. De sokat. És nem is voltak rosszak. Rádöbbentem: szeretem a rockot. Bence lelkesedése rám is átragadt.

Aztán új baráti társaság, új mánia. Sport. Főleg foci. Furcsának találtam. A kiskölyök Bencét képtelenség volt kicsalogatni az udvarra, hogy kergessük egy kicsit a labdát. Marhaságnak tartotta. A TV közvetítésekről nem is beszélve. Ezt az új gyereket meg lehetetlen volt lekaparni a képernyőről, vagy bekergetni a házba. Hiszen őt az olyan apróságok, mint eső, fagy, egy cseppet sem zavarták. Nagyon bírtam ezt az életvidám, bajnok típusú srácot. Csak sajnáltam, hogy focimeccseken kívül mást nem nagyon nézhettem. (Legalább újra rászoktam az olvasásra.)

A mostani stílusa, ha nem is ejt egyenesen kétségbe, de görbe úton biztos. Most kezdte a középsulit. Új barátai skinheadek. Következésképpen neki azonosulnia kell az ideológiájukkal. Ez nagyon nem tetszik. Sok mindent tolerálok, de a rasszizmust nem. Igaz, nem lett rosszabb ember attól, hogy bőrfejekkel barátkozik, de nagyot ütni és rúgni megtanult. A nagyobb fiúk oktatgatják, és persze imponál nekik, Bence nyitottsága, alkalmazkodóképessége, és lehengerlő szövege. Mert ő a társaság lelke. És e mellett majdnem minden hülyeséget bevállal a csapat érdekében. Félek, hogy egyszer komolyan bajba keveredik. Hiszen volt már kellemetlen afférja osztályfőnökökkel, tanárokkal, igazgatóval. De ezek poénos, bocsánatos bűnök voltak. Viszont ha újsütetű haverjai belerángatják egy verekedésbe. Nem akarom őket előre leírni, elvégre én egyszer sem találkoztam velük és lehet, hogy valóban rendes arcok. Csak, hát az ember hall nem éppen vidám pletykákat agresszív kopaszokról.

Azt hiszem Bence végül ezt is meg fogja úszni nagyobb balhé nélkül. Az lesz a mentőöve, ami most arra készteti, hogy a rasszisták sorai közé álljon. Bizonytalan. Kicsinek, esetlennek gondolja magát. Kisebbrendűségi érzés kínozza. Magának sem meri beismerni mi mindentől fél. Sokszor találkozik nála a félelem és a józanész, ezért nem fog bunyózni. Ha úgy érzi ők a gyengébbek, nem fog harcba bocsátkozni. Ha viszont többen vannak, mint ellenfeleik, akkor nem fog ütni. Mert jó ember, csak ezt nem szokta mutogatni. A lélek nem kirakat. A kívülálló egy konok, vagány kamaszt látna maga előtt, ha szembe menne vele az utcán. Én viszont már több mint tizenöt éve egy házban élek vele és jól ismerem. Ez csak álarc. És ha valaki mögé tud pillantani, akkor egy nagyszerű, jó humorú fiút láthat. Csak két kérdésem van: Mikor növi ki ezt az álarcot? És mikor fog rádöbbeni, hogy azaz igazi vagány, aki egyszerűen önmagát adja?