Vizsgajelentés (kibővítve)

Hát, túl vagyok rajta. Négy vizsga, két nap alatt. Létezik rajtam kívül olyan hülye, aki felvesz három vizsgát egy napra úgy, hogy lenne más lehetősége is? Mindegy, végül is jól sült el. Két négyes, két ötös. Dicsekvésre méltó eredmény. Na, de amíg nem szereztem meg? Hisztis voltam, és fejfájós, gyomorgörcsös, idegbeteg. Szerintem jó páran szívesen belefojtottak volna egy kiskanál limonádéba. Kávén és csokoládén éltem, az agyam mégsem akart normálisan működni. Pedig aludtam is! Illetve megpróbáltam, csak hát a vizsgadrukk okozta rémálmoktól mindennek éreztem magam, csupán kipihentnek nem.

Hétfő reggel: Á, még van két napom, hogy mindent bevágjak. Holnap csak Lengyel líra és dráma vizsga lesz. "Nem ciki, nem gáz!" Azért most már nem ártana elolvasni valami drámát, amit majd elemzek Pálfalvinak. - Tehát ez lett a hétfői program. Elugrottam a Bibliotechába, kölcsönöztem egy Gombrowicz kötetet és visszaspuriztam az Ambróba jegyet beíratni. Persze, a tanároknak se hírük, se hamvuk. Így nekiálltam elolvasni Yvonne, a burgundi hercegnő történetét. A professzorok beszállingóztak, az aláírások meglettek. Egy kivételével. Az olasz stílgyak tanárnak tényleg nyoma veszett. A tanszék előtt kígyózó sor, szívemben félsz, kezemben Gombrowicz. Annyira azért nem volt jó a helyzetem tanulásügyileg, hogy elvesztegethettem egy egész délelőttöt. Így ismét nekiláttam az Yvonne-nak. Mire Michele bevánszorgott - illetve ez nem jó szó, inkább latinos lendülettel, vígan berobbant - az egyetemre, én elolvastam a drámát és megállapítottam, hogy csípem Gombrowicz stílusát. (De ekkor már délután kettő volt.)

 Kedd: Felkeltem, zuhanyoztam, reggelizgettem, befejeztem az utolsó beadandómat és hopp, már harangoztak délre. Így ismét elballagtam a Makovecz-féle épületegyüttesig. Ugyanis a tanár déltől vizsgáztatott. Nem izgultam. Szóbeli, tízen vagyunk, max. én leszek az utolsó. Majdnem bejött. Utolsó előttiként vizsgáztam. A tétlen, néma percekben kissé elkezdett frusztrálni, hogy körülöttem mindenki négy-öt oldalas elemzéseket olvasgat. Én csak a saját kútfőmből merített elemzésemet vittem magammal. Fölösleges volt izgulni. Elégnek bizonyult a saját véleményem. Öt percet sem voltam benn és ötös.

/Egyes számú szabály szóbeli vizsgán: mosolyogj és tűnj magabiztosnak. Kettes számú szabály: mondj saját véleményt, ha valamit elemzel./

Délután kezdett eluralkodni, mit kezdett! Teljesen hatalmába kerített a pánik. Már megint délután kettő volt és még sehol sem tartottam. Már csak tizenkilenc órám maradt a következő vizsgáig. Ebből legalább négy órát alvással kellett töltenem, egyet készülődéssel és táplálkozással. Mínusz öt óra. Maradt tizennégy. Vidultan döbbentem rá, hogy akkor még több, mint fél napom van mindent átnézni. Sima ügy. Aha. Ilyenkor jön rá az ember, hogy ezt meg azt, meg amazt sem tudja. Este tízre kész idegbaj. Hajnali egy, végkimerülés. Éjszaka, rémálmok.

Szerda: a nagy nap. Fél hatra állítottam be az ébresztőmet, de öt-tizenötkor már ébren voltam. Reggeli, zuhanyzás, öltözés, laza smink. Elvégre ha három férfitanár vizsgáztat, talán egy kedves, frissnek, értelmesnek tűnő arc nagyobbat lendít a helyzeten, semmint a zombi-face. Hatra talpig díszben álltam jóllakottan, kissé émelyegve. Három órám maradt. Így ismét a jegyzetek fölé görnyedtem. És a teljes döbbenet: semmire nem emlékszem abból, amit az elmúlt napokban a fejembe vertem. Tökéletes letargia. Minden hiába, a vizsgákat leadni már késő és persze a kérdés, minek vettem fel egyáltalán egy napra három tantárgyat? A válasz és az isteni sugallat továbbra is várat magára. Egyedül abban reménykedhettem, hogy valóban egy "rohadt máker" vagyok, ahogy Bogi nevezett már napok óta.

Be kell ismernem, Boginak igaza volt. Valóban egy "rohadt máker" vagyok. Első vizsga, Szláv romantika és realizmus. Egy kedves szaktársam kölcsönadta a kidolgozott tételeit, hogy átfuthassam - nekem soha nem volt ahhoz türelmem, hogy tételekre bontsam az előadásokon ránk zúdított anyagot - a gondviselés első jele. A második, hogy volt időm végigolvasni. Bár épp hogy csak. A mosdóba már nem tudtam kimenni. Pedig egy kávé és fél liter víz után nem ártott volna. Naná, hogy akkor jutott eszembe, pisilnem kell, mikor már kihúztam a tételem. Ketten feleltek még előttem. Csak kétszer tíz perc. Mégis, már nem tudtam hogyan üljek. Már azt fontolgattam, ciki, nem ciki én elnézést kérek és elrohanok wc-re. Nem tettem és ezt jól tettem. A tanár előtt helyet foglalva csak az járt a fejemben, hogy mekkora megkönnyebbülés lesz, ha végre eljuthatok a mosdóba. Iszonyatosan kellett pisilnem. Így nem teketóriáztam. Tudtam, hogy ismereteim hiányosak, de nem érdekelt. Azzal sem törődtem sokat, hogy igazából nem azt a tételt hadarom amit húztam. Egy "szerintem" kezdetű mondattal hozzákapcsoltam az anyagrészt amit úgy ahogy tudtam, a tételemhez. Bejött. Ötös.

/Hármas számú szabály szóbeli vizsgán: beszélj gyorsan, akkor azt hiszik tisztában vagy az anyaggal./

Tíz óra huszonöt perc körül: mosdó lerohanása, mennyei megkönnyebbülés. Utána a következő kétségbeesés: hol van a vizsga? Sehol egy lélek. Futkosás, gépterem, neptunba belép, teremszám megkeres. A folyosón fejcsóválás, hogy nem vettem észre két perce ezt a tömeget, pedig erre is elnéztem! Füzet előkap, évszámok átnézése. Második vizsga, A szláv népek vallási és politikai eszméi. Negatívum: sok-sok évszám és adat. Jó hír: a tanár imádni való és ritkán buktat. Rossz hír: nincs tétel, csak úgy random kérdezget. Ez a módszer nekem nem fekszik. Ha ide-oda kell ugrálnom a tananyagban száz, hogy teljesen összekutymolom az egészet. Így is történt. Ám a vajszívű tanár megajándékozott egy négyessel. Még egy kő esett le a szívemről. Háromból kettő, pipa.

/Négyes számú szabály szóbeli vizsgán: ha valamit tényleg nem tudsz, ölts szórakozott arckifejezést és tereld a témát, beszélj másról. Ha a prof. visszatérít, mosolyogj kedvesen és valld be bátran, hogy erre nem emlékszel, de arra igen, hogy... vagy találgass, bár az kockázatos./

Fél egy: sírva nevetés. Igen, túl vagyok két vizsgán, méghozzá jó eredménnyel, na de mi lesz a harmadikkal? A tantárgy neve: A szláv népek film-, és színházművészete. Izgalmasan hangzik. A probléma, hogy az óráim ütköztek és csak kétszer voltam benn az előadáson. A jegyzet fénymásolt. Nagyjából csak nevek és évszámok listája. Semmire nem emlékeztem belőle. A vizsga délben kezdődött és csak négyen voltunk. A többiek bementek én még kint maradtam. Próbáltam valamit az agyamba szívni. Az akció sikertelen volt. Kész, lemerültem. Gondoltam bemegyek, megmondom, hogy ne raboljuk egymás idejét, beíratom az elégtelent és majd januárban visszakullogok javítani. A tanár válasza: azért csak próbálja meg. Egy életem, egy halálom. És egyik sem ezen a vizsgán múlik. Ha nem tetszik a jegy, akkor majd megpróbálom újra. No para. Mégis remegtem mint a nyárfalevél. Nagyon hideg volt a teremben. Tétel: a szláv színházak kezdetei, az oroszokra koncentrálva. Pech, hogy az orosz színházzal kapcsolatban Csehovon kívül senki és semmi nem jutott eszemben. Középiskolás tanulmányaimat próbáltam visszaidézni, ha már a jegyzet elúszott az agyamban. Újabb mázli: a szemináriumi dolgozatomat ott a vizsgán adtam be. Szépen megfogalmazott, ügyesen kidolgozott öt oldalas esszé Kieślowski: Veronika kettős életéről. Mivel nem volt ideje elolvasni, megkérdezte miért pont ezt a filmet választottam. Erre felderült a képem és lelkesen mesélni kezdtem. A miért-be belesűrítettem a film teljes elemzését. Ez mentett meg. Négyes. Úgy éreztem repülök.

/Ötös számú szabály szóbeli vizsgán: tűnj lelkesnek. A professzorok díjazzák, ha érdekel a téma amiről beszélned kell./

Aznap már nem lehetett letörölni a vigyort az arcomról. Végre ebédeltem egy jót, úgy hogy közben picit sem kavargott a gyomrom. A világ legboldogabb és legelégedettebb emberének éreztem magam. Rohantam be Pestre. Visszadobtam a könyvtárba a fölöslegessé vált okosságokkal tömött köteteket, a Kálvin téren megvártam Gábort és elmentünk a Vörösmarty térre, így végre engem is megszállt egy kis karácsonyi hangulat. Mikor már mindketten dideregtünk, hazaindultunk Csolnokra. Degeszre tömtük magunkat édességgel és megnéztünk egy epizódot a Follett könyv alapján készített Katedrálisból. Nevettünk, háborogtunk a ferdítéseken, aztán ágyba bújtunk.

Lehunytam a szemem és ne bírtam elhinni, hogy ez a nap igaz. Vizsgatételek és szláv történelmi alakok kergették egymást a fejemben. Fáradtan, de végre nyugodtan hajtottam álomra a fejemet. Igaz volt.