- Au! Ez fájt - nyögött fel Tévelygő, miközben a tarkóján növekedő púpot tapogatva, ülő helyzetbe tornázta magát.
- Na, vakard össze magad, aztán induljunk végre - ásította egy mély, bársonyos hang Tévelygő mögött. A fejét fájlaló vándor óvatosan hátrafordult. A kopott fűben egy túlméretezett hófehér oroszlánhím nyújtózkodott unottan.
- Salnamhal? - kérdezte homlokráncolva a nemrég földet ért vándor.
- Személyesen - felelte színpadias főhajtás kíséretében a fenevad. Tévelygő mélyet sóhajtott és a tenyerébe temette arcát.
Pedig már kezdtem azt hinni, hogy ez az őrület végleg véget ért. De ha Salnamhal itt van, akkor az utazást folytatni kell, és akkor én most Álomjáró vagyok. Vagy várjunk csak! A táltos! Találkoztam vele nem is olyan rég. Én mondtam, hogy vissza akarok jönni. Te jó ég! Azt mondtam neki, hogy folytatni szeretném az álomjárást. És teljesítette a kívánságom. Gondolkodnom kellett volna mielőtt megszólaltam. Most már mindegy. Ha kell, Álomjáró vagyok. Vagy mégsem? Mintha a táltos adott volna nekem egy új nevet. De mi is volt az? Nem emlékszem. Valami mássalhangzóval kezdődő jelzőnek kell lennie. Csellengő, vagy Kétkedő…"
- Tévelygő
- Salnamhal! Ne olvass bele a gondolataimba! - kiáltotta felháborodottan a vándor.
- Na persze - szólt unottan az oroszlán - majd megvárom, amíg kitalálod. Órákig ülhetnék itt megkukulva.
- Végül is, ha éveket kibírtál nélkülem - vágott vissza Tévelygő.
- Ez ronda beszólás volt - morogta Salnamhal.
- Szóval hiányoztam?- kérdezte bűbájos mosollyal a vándor.
- Azt egy szóval sem mondtam - vágta rá, tán kissé túlságosan hamar, a hófehér oroszlán.
- Ugyan mi hiányzott volna egy idegesítő, okoskodó, nyafka kamaszlányból? - folytatta még indulatosabban Salnamhal.
- Csigavér! - kiáltotta Tévelygő - Világos, nem hiányoztam, de azért ronda dolog volt tőlem, hogy csak úgy szó nélkül felszívódtam egy rövid időre.
- Az a rövid idő négy teljes év volt, ha nem vetted volna észre.
- Észrevettem, ne húzd fel magad. De az eszembe sem jutott, hogy az egy olyan szellem életében, amilyen te is vagy, hosszú időnek számít.
- Ha! - horkantott megvetően Salnamhal - Nekem ez semmit sem jelent. De mi a helyzet veled? Nézz magadra! Felnőtt nő vagy. Pedig csak egy fülig vigyor kölyök voltál, mikor legutóbb méltóztattad ide dugni a képedet. Annyit változtál, hogy talán már azt is elfelejtetted, hogyan kell álmodni.
- Viszont megtanultam lengyelül.
- Ezt olyan büszkén mondod, mintha ez itt számítana valamit.
- Otthon igenis sokat számít - méltatlankodott Tévelygő.
- Látod, erről beszélek! - förmedt rá a vándorra a villogó szemű sörényes - Otthon. Most is itthon vagy. Próbáld meg csak néhány percre kiverni abból a konok fejedből a valóságot! Ne feledd, az álmok földjén vagy, ahol óriási bajba keveredhetsz, ha nem vagy képes elszakadni a realizmusodtól.
- Jól van, na! Ne kiabálj velem, különben hazamegyek - dünnyögte Tévelygő, mire az oroszlánbőrbe bújt szellem sziklarengető hangon kacagni kezdett.
- És mégis merre indulnál? - kérdezte nevetés közben a vándortól. Tévelygő tanácstalanul körbenézett, majd vállat vont és válaszolt:
- Balra - Salnamhal elhallgatott.
- És miért pont balra? - tette fel a következő kérdést bősz vizsgáztató módjára.
- Mert csak - hangzott a felelet - mert te mondtad, hogy az álmok földjén vagyunk. Így teljesen mindegy, hogy merre indulok, végül úgyis oda lyukadok ki, ahová akarok. És azért balra, mert nem szeretek jobbra fordulni - az oroszlán mosolyra húzta szőrös pofáját.
- Ez az a lány, akit ismertem. Bíztató, hogy talán mégsem vagy reménytelen eset.
- Remek.
- Akkor mehetünk?
- Mégis hová?
- Ezt régebben sosem kérdezted - nézett értetlenül Salnamhal.
- Korábban nem is érdekelt különösebben. Akkoriban csak spontán kalandoztam.
- Azért ez így nem igaz - intette le Tévelygőt az oroszlán - volt konkrét célod.
- Ja, megtalálni Gábort - bólintott Tévelygő - küldetés telesítve. Itt jön az a rész, hogy boldogan élünk, míg meg nem halunk…
- Jól van Csipkerózsika, de a mesebeli hősök nem szoktak elvarratlan szálakat hagyni maguk után.
- Miért én hagytam? - kérdezte nagyra nyílt szemekkel a vándor.
- Lépten-nyomon. Emlékszel Törtelre?
- Dereng valami. Tényleg mi lett vele? Azután hogy átkeltünk azon a folyón. Aztán megjelent az a nagy tigris - Salnamhal homlokráncolva felegyenesedett.
- Ezzel azt akarod mondani, hogy ez az utolsó emléked?
- Igen - értetlenkedett Tévelygő - miért, történt még valami utána? - Salnamhal nem válaszolt, csak fájdalmasan megcsóválta a fejét.
- Ülj le Álomjáró! Hosszú mese lesz…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése